Sűrűsödő hétköznapok

Az edzőterem és kántorkodás mellett nem álltam le további délutáni programok szervezésével, a múlt héten elindult a nyelvtanulás és a kórus, ideje beszámolnom róluk!

Az első három hét délután tartott nyelvi csoportok után való kutatással telt, eredménytelenül – ezt megelégelve végül magánórára iratkoztam be egy helyi nyelviskolába. Heti kétszer járok ide, az ára sajnos igen borsos, így valószínűleg az első pár hónap után keresek majd valami alternatívát. A tanárnő viszont nagyon profi – Laura a legelső órán úgy megbeszéltetett, magam is meglepődtem mennyit bírok hablázni spanyolul. 😀

Folytatás

Lékelés mesterfokon

Sokan kérdezik tőlem, milyen idekint az élet, miért érdemes kijönni? Az időjárás most éppen beborult (majdnem didergek rövidujjúban), úgyhogy mesélek inkább a helyi gyümölcsökről kicsit. Lassan kezdem felismerni az egzotikus termékeket a boltokban és a piacon, párat meg is vettem, közös boncolás következik a konyhapulton!

A képen három helyi termék, beszerzési hely a közeli szupermarket, ezért a csomagolás. Balról jobbra haladok a lékeléssel, lássuk az elsőt!

Folytatás

Edzésre fel!

Már mielőtt elindultam, három elhatározás volt bennem, amit – a munka mellett – ebben a kinnt töltött évben csinálni szerettem volna. Az első két helyen természetesen a zene és a nyelvtanulás állt. A harmadikkal azonban sokakat megleptem: elhatároztam, hogy beiratkozom egy edzőterembe.

Akik ismernek, tudják, hogy ha valami, az edzőtermi világ igazán messze áll tőlem. Futni többé-kevésbé rendszeresen járok lassan már két éve, de kar- és mellizmok tekintetében még mindig igen gyatrán állok. Ez, és a “mikor, ha most nem” életérzés vett rá, hogy kipróbáljam a dolgot. Persze az is segített, hogy Dindi anyósa, Sara a helyi sport- és egészségügyi központ – a Gimnasio Skorpio – tulajdonosa, így a beiratkozás is könnyen ment.

Folytatás

Zene nélkül mit érek én?

A múlt hétnek két zenei fejleménye van, amiről mindenképp be szeretnék számolni most nektek! Illusztrációként kivételesen idegen tollakkal ékeskedem.

Csütörtökön Sarah (a felső szomszéd leányzó) elhívott a barátaival egy partira, a helyi La Birreria bárba. Jóféle helyi popzene szólt, a műfaj annyira nem izgalmas, viszont az élő koncert igényes volt, a standard gitáros felállás mellett fúvósok, egész jó énekesek. Mivel – női szervezés révén – kissé kacifántosan én későn értem oda, ezért csak pár órát tudtam eltölteni, a jó hangulat és az enyhe másnapi macskajaj garantált volt. Remélem később is hozzá tudok verődni ehhez a bandához, jó kis társaságnak tűnt!

Folytatás

Itthon, messzi otthon

Amint megérkeztem, már rögtön az ország meghódításán kezdtem el törni a fejem. És mi lehet ennek jobb módja, mint egy saját lakás? Vagy legalábbis egy albérlet. 😉

Az első napokban ki is szúrtam magamnak pár hirdetést a Craigslisten, rögtön három helyre küldtem e-mailt. Az első (és mindezidáig egyetlen) hely, ahonnan válaszoltak, rögtön alkalmasnak tűnt. Az irodától 5-10 perc sétatávolságra, fotók alapján jó állapotban levő helyre keresnek háziállat nélküli, nem drogozó hölgyet vagy párt. Na ezeknek a kitételeknek majdnem megfelelek… 😀

Folytatás

Egy kis öko

Lassan letelik az első itteni hetem, akklimatizálódtam az országhoz (bár még ma is hajnali ötkor sikerült ébrednem). A mindennapokról majd hamarosan írok egy külön bejegyzést, most a szombati élményekről szeretnék beszámolni.

Ezen a héten még ideiglenesen az itt élő magyar srác, Dindi anyósánál béreltem egy szobát. Dindi családja teljesen vegetáriánus életmódot él, így rendszeres szombati program a helyi öko-terménypiac meglátogatása, ahova most én is elkísérhettem őket.

Folytatás

A világ túloldalán

Ez úton adatik tudtára mindenkinek: megérkeztem! Az út hosszú volt és unalmas, de alapjában véve minden szerencsésen alakult.

Hajnali 5 előtt indultunk el Bicskéről, jégen piruettező autók között értünk ki a reptérre 6 körül. Itt némi technikai gond volt a check-innel, de legalább soron kívül letudhattam a biztonsági ellenőrzést, így időben a gépen ültem. Fél órás késéssel érkezett a gép Zürichbe, viszont szerencsére az interkontinentális járat is késett, így abszolút kényelmes átszállásom volt.

Folytatás

Hosszú útra készülve

Hol is kezdjem? Tavalyi utam óta nem nagyon tettem ki a lábam az országból, most viszont újra nagy ugrásra készülök. Az úticél nem új, Costa Ricába indulok megint, de most nem ám csak kiruccanni: egy egész évre megyek! A pontos miértekről meg hogyanokról több okból se szeretnék publikálni, sokan már úgyis unalomig ismerik a sztorit, aki mégse, annak ez egy remek alkalom, hogy elbeszélgessünk egyet!

Ez a bejegyzés így még itthon íródik, pakolásról, költözésről, papírügyekről, és a barátoktól meg családtól való elszakadásról már rengeteg tapasztalatom van, de ezek annyira se nem víg, se nem izgalmas ügyek, így ide nem nagyon kívánkoznak.

Vagy mégis? Egy okmányirodai sztorit csak meg kell osztanom veletek! Az albérletből történő kiköltözésem okán egy szeles, hideg délelőtt elsétáltam az irodába, ahol kijelentkeztem ideiglenes lakhelyemről, így új lakcímkártyát is kaptam. Másnap ajánlott küldeményem érkezik a postán, hát mi van benne? Egy másik lakcímkártya, amin újra rajta van az ideiglenes címem, ahonnan előző nap kijelentkeztem! Indoklás: mivel címem hibásan “magasföldszint 1.”, ezt ők korrigálták, és most küldik a javított példányt, melyen javítva, “földszint, 1. ajtó” szerepel. A régi hibásat szíveskedjek mihamarabb leadni az okmányirodán. Vivát!

Január 9-én indulok el kifelé, és várhatólag 2012. karácsonya előtt jövök haza, addig újra üzemel ez a blog, a kérésem mindenki felé továbbra is ugyanaz: kommentelni tessék! 😉

Hazaértem

A rendkívüli hóhelyzet dacára hazaértem egészben, minimális késéssel szombaton. Mint utóbb kiderült, az én gépem lehetett az utolsók egyike, ami leszállt Ferihegyen a reptér bezárása előtt. Az úton sikerült lőni pár fotót, ezeket szeretném zárásul megosztani veletek.

Péntek reggel hétkor szállt fel a gépem San Joséból, Costa Rica gyönyörű, tiszta időjárással búcsúztatott. Ez különösen nagy ajándéknak bizonyult, mivel a Poás vulkán fölött repültünk, aminek a krátere teljesen tiszta, belátható volt! A fotókon szépen látszik a múltkor ködbe burkolózott központi kráter, és a fölső, régi kráter gyönyörű tava.

Az utunk tovább a Karib-tenger szigetvilága fölött vezetett, igyekeztem itt is fotózni, változó sikerrel.

Már az Amerikai Egyesült Államok felett járva, itt néhol hó, gyakrabban amerikai foci-stadionok tarkítják a tájat.

Leszálláshoz közeledve gyönyörűen lehetett látni Manhattant, ha jól figyeltek, jobbra még a Szabadság-szobor is kivehető!

Innentől sötétre és fáradtságra hivatkozva megszakad a fotósorozat. Dióhéjban a hazaút maradék része: sima és gyors átkelés a bevándorlási és vámhivatalon, összesen 5 órás várakozás a Newark reptéren. Innen tovább először északnak vezetett utunk – szép kilátás a kivilágított New Yorkra -, majd hosszú és eseménytelen repülés az Atlanti-óceán fölött. Brüsszelben leszállás a havas tájba ragyogó napsütésben, két órás átszállás után fél óra késéssel indulunk tovább Budapest felé – a gépről még intettem a régebbről már ismerős Atomiumnak.

Budapesten hó és köd, a kifutópályát alig lehetett látni. Utólag tudtam meg, alig pár órával később fél Európában lezárták a reptereket és járatokat töröltek a hó miatt. Nagy szerencsém volt, de nagyon is jólesett a hazaérés!

Mivel egyelőre további utak nincsenek kilátásban, így a blogot újra alvó módba küldöm. Remélem szívesen olvastátok a beszámolókat, köszönöm a hozzászólásokat a törzskommentelőknek! 😉 Viszlát ugyanitt, egy reménybeli következő utam előtt!

Megmásztam

Napjaim megszámláltattak Costa Ricában, ha minden igaz, ez az utolsó bejegyzés amit a füstölgő vulkánok és messzeérő kávéföldek országából írok. Fotók erre, mese lejjebb!

A múltkori cég szervezésében, de nagyobb csapattal és más túravezetővel indultunk neki vasárnap délelőtt a Poás vulkán megmászásának. Megmászásának… no hiszen.

Úgy egy bő órás buszozással jutottunk fel ugyanis a hegyre, az úton remek kilátás nyílt a kávéföldek között felhőkből kikacsintó Poásra, fönntről pedig lefelé Costa Rica központi völgyére (ahol az összes nagyobb város fekszik).

A busztól kemény negyed órás gyaloglással értünk el a vulkán központi kráteréhez. Ez egy mély, körülbelül kilométer kerületű lyuk, melynek aljában egy kénes-savas tavacska fekszik. Fürdésre nem ajánlott – a tó savassága 0-0,5 pH között mozog! Sajnos nemhogy úszni, de látni se lehetett semmit – ugyanis felhő borította az egész krátert. Előre figyelmeztettek, hogy nagy szerencse kell a tiszta időhöz a kráternél – hát ez most nem jött össze, ilyen művészi fotókat lehetett odafennt lőni:

No sebaj, azért felsétáltunk a magasabban fekvő régi kráterhez is, mely tiszta idővel és gyönyörű kilátással kárpótolt minket. Az oda vezető ösvény se volt semmi, olyan sűrű esőerdő, amit még nem láttam – a sötétség miatt fotózni itt nem is nagyon sikerült sajnos. 🙁

Összesen körülbelül egy bő órát töltöttünk a hegyen, majd a kávéültetvény felé vettük az irányt. A főútról lekanyarodva még kilométereken keresztül kávécserjék között döcögött a buszunk, mire megérkeztünk a központi épülethez. Itt a “hivatalos kávé túra” nevű esemény részei lehettünk, végigkövethettünk a kávétermesztés folyamatát a palántaneveléstől…

…a kávé szüretelésén át…

…a szárítástól…

…egészen a pörkölésig.

Érdekes volt így egyben látni a folyamatot, és megismerni a feldolgozatlan kávét… tudtátok, hogy éretten piros mint a cseresznye, méretre akkora mint egy nagy csipkebogyó, és a két szem törtfehér kávébabot édeskés, finom védőnyálka borítja a kézzel lehámozható héja alatt? A babokat vízben áztatják, majd napon szárítják, és általában csak a célországban pörkölik. A túrát egy helyi kutya is végigkövette, feltűnően élénknek látszott… 😉

Ez a kirándulás csak fél napos volt, így innen haza vezetett az utunk. Ezután már csak unalmas irodai munkanapok következnek, illetve visszaszámlálás a pénteki hazautazásig. A jövő héten már otthonról fogom írni nektek az elmúlt öt hetet lezáró bejegyzést. Addig is legyetek éberek, a costa ricai kávé legyen veletek! 🙂