KoBa(k) külföldön
-
Lenni vagy nem lenni – Kronborg és Frederiksborg
Múlt hét pénteken páran magyarok útra keltünk Vallekildéből egy kis országnézésre. Úticélunk két kastély volt, a helsingøri Kronborg és a királynő nyári rezidenciájául szolgáló Frederiksborg. Kronborg erődítménye az Øresund-szoros védelmére szolgált, az itt álló ágyúkkal nyomatékosították Dánia jogát a szoroson áthaladó hajók megvámoltatására. A hajóforgalom azóta is igen nagy erre, hiszen ez a fő átjáró…
-
Zöld erdőben jártam
Kedd reggel indultunk északnak Feri bácsival és Lisbet nénivel valamint Paullal a svédországi kis házhoz. Egy óra autókázás után Helsingørben szálltunk kompra. A hajóról szépen lehetett fotózni a híres Kronborg-kastélyt (ahol Shakespeare Hamletja játszódik) és az Øresund-szorost. Húsz perc alatt értünk át svéd földre, Helsingborg városába. Innen még kb. 100 km autózással jutottunk el a…
-
Svédországba mentem, este jövök! [frissítve]
Holnap kezdődik a húsvéti szünidő a suliban, én pedig útra indulok Feri bácsiékkal a svédországi víkendházukba. Pontos helyszínt ne kérdezzetek, valahol Göteborgtól északkeletre egy nagy erdőség közepén. (Majd holnap megkérdezem tőlük, hol is van pontosan.) [Frissítés] Megnéztük térképen merre is lehet a víkendház. Ha keresnétek, Markaryd falu közelében a Lillån-patak partján találtok rám a következő…
-
Élet Vallekildében: fotók, videók
Végre-valahára sikerült megszerezni pár mások által készített és fotót és videót; így most multimédiás hétvégi bejegyzést olvashattok. Először is az egyik szöszi lett leányzó, Zane prezentációját szeretném megmutatni. Mindennapi életképek, bulik, és a sokat emlegetett musicalről pár fotó. Az angol helyesírással vannak problémái, de egyébként nagyon hangulatos kis összeállítás. Letölthető itt! Utolsó koncertünkről három nóta…
-
Koppenhága 2
A múlt hétvégét megint Feri bácsiéknál töltöttem, szombaton Koppenhágába mentünk városnéző körútra Paul másod-nagybátyámmal. Mivel csak egy napunk volt, ezért főleg a kötelező köröket – városháza, királyi palota és környéke, nyhavn („új” (régi) kikötő), kis hableány, városi panoráma, a koronaékszereket őrző kastély – tettük meg a fővárosban. Tetszettek a várost keresztülszövő kisebb-nagyobb csatornák, a kikötő…
-
The future of newspaper, the newspaper of future
Ezzel a címmel készítettünk prezentációt egy dán lapkiadó, a CCI Magazine által kiírt innovatív versenyre. A verseny célja dióhéjban egy olyan ötlettel való előállás, ami különböző (legalább kettő) médiumot is használ. Nem ártott, ha van az ötletnek alapszintű üzleti modellje, és nem teljesen a valóságtól elrugaszkodott megoldás. Mivel engem mindig is érdekelt a téma (az…
-
Úton-útfélen
Az elmúlt hétvégét Høje Tåstrupban töltöttem, anyai nagyapám bátyjánál, Feri bácsinál. Bár már többször is találkoztunk Magyarországon, most jártam először dániai otthonában, és most ismertem meg feleségét, Lisbet nénit is. Fotókat itt tessék nézegetni a mese közben! Péntek délután indultam útnak az iskolából – miután sikeres minikoncertet adtunk a kórussal -, és mivel a vonat…