Ahogy már – remélem – mindenki tudja, december 22-én egyben hazatértem Magyarországra az egy éves costa ricai útról. A kinti fájó búcsúzás és az itthoni boldog megérkezés között megszakítottam a repülést egy hétre, hogy életemben először körbenézzek New Yorkban kicsit. Szokás szerint a bejegyzés végén figyelnek a további képek a galériában!
A costa ricai utolsó napokban kórusprogramok, esti búcsúzkodások és álmatlanság miatt minimálisat aludtam, így öt óra repülés után a megérkezés délutánján vetekedtem a reptéri dolgozókkal morcosság tekintetében. A szállásomra egy gyűjtő kisbusszal kb. 2 óra alatt jutottam el, itt szinte azonnal kidőlve kb. 13 órán keresztül húztam a lóbőrt.
Másnap szép, napos, de hűvös szombatra ébredtem. Az upper west side-i utcákon beszereztem egy tipikus new yorki reggelit (fánk és kávé), majd gyalog útnak indultam a Central Park felé. Akklimatizálódásként fél napot sétáltam, felkeresve pár kötelező helyet és élvezve a természetet, majd tennivaló után néztem: a Grand Central Terminalban turistáskodás közben betértem az Apple boltba némi telefonbeszerzésre, majd igazi helyi lakos módjára egy Best Buy keresésével ismertem meg Midtownt. 🙂 Este összeismerkedtem az ausztrál szobatársammal, Eduardoval, akivel a következő napokban közösen jártuk a várost.
Vasárnap reggelre leszállt a köd a városra, szitáló esőben mentem el reggeli misét látni egy közeli templomba, egy nagyon szép zenés gyerekmisét kaptam el. Utána – a rossz idő miatt – bevetettük magunkat a múzeumokba. Két napig ki se nagyon jöttünk, sorban a Természettudományi, a Modern Művészetek, és a Szépművészeti Múzeumot láttuk. Mindegyik önmagában is legalább fél napos program, estére azért mindig egyedül is mozogtam kicsit. Vasárnap a brooklyni BAM operaházban néztem meg egy szép, de kicsit unalmas Diótörőt, hétfőn pedig az ötödik sugárúti kirakatok és a Macy’s környékén sétáltam egy nagyot.
Kedd délre kisütött a nap, így aránylag hamar otthagytam a Szépművészetit, és gyorsan a Rockafeller Centerhez metróztam. Mire alaposan körbefotóztam mindent, újra leszálltak a felhők. Este egy kedves vietnámi leányzóval futottam össze, utólag is köszönöm Dósa Katának, hogy összehozott minket! Thu egy közeli jazzkocsmába szervezte a találkozót, így klassz élőzene mellett beszélgettünk pár órát, nagyon aranyos, értékes embert ismertem meg benne, pozitív, igazi amerikai vállalkozókedv és abszolút jó értelemben vett friss bevándorlói lendület. Sok érdekes dolgot tudtam meg tőle, és a magyar országimázst is javítottam kicsit Kata borúlátó beszámolói után. Az egyetemi bemutatkozó videója annyira szívemből szólt, hogy fotó helyett inkább ezzel mutatom be őt.
Másnapra szerencsére állandósult a szép idő, így gyors egymásutánban pótoltam a szabadtéri programokat. Délelőtt az Empire State Building tetejéről néztem körbe, majd átmetrózva az AIDS-betegek teréig (nem vicc, tényleg ez a neve!) végigsétáltam a Brooklyn hídon, sokat fotózva. Ha már újra kiruccantam Manhattanről, meglátogattam a New York Közlekedési Múzeumot, amit egy régi metróállomáson rendeztek be, rengeteg kiállított járművel mutatva be a város tömegközlekedését, a kezdetektől napjainkig.
Még aznap, szerda este sétahajóra szálltam, az este 4-kor induló két órás úton nagy félkört leírva távolról is megnéztük Manhattan szigetét, a híres new yorki sziluettet, és persze a Szabadság-szobrot. Az időzítés tökéletes volt, a lemenő nap fényei után hazafele úton már az éjszakai kivilágításban lehetett megcsodálni az összes híres épületet. Ugyan csak a hajó nyitott részén volt hely, így már félútra teljesen kockává fagytam, de így legalább könnyebben lehetett fotózni.
Az utolsó teljes napra már nem sok konkrét tervem akadt, a Wall Streeten kezdtem a napot. Miközben a tőzsdét keresgéltem, betaláltam az utca végén levő Szentháromság templomba, ahol éppen a West Point Concert Band katonai fúvószenekar tartott főpróbát, nagyon profin, ilyen szépen lágyan én még nem hallottam szólni fúvósokat (ami – tudom, Szabi – nyilván engem minősít 😛 ). Miután megtudakoltam, visszajöttem ugyanide pár óra múlva, végighallgatni már az éles koncertet is.
A nap közbeeső részében lesétáltam a déli kikötőig, szemezve a tőzsdei bikával, majd megbámultam az új One World Trade Center építkezését, és a szeptember 11-i emlékhely környéki mementókat. (Az emlékhelyre magára végül nem álltam sorba.) Délután a kínai negyedben sétáltam, ahol angol szöveget csak elvétve látni-hallani, európai embert max. 1-2 turistát. Persze nem hagyhattam ki a kínai konyhát, tengeri herkentyűket rizstésztával és dim szumot ebédeltem – nagyon finom, de hatalmas adagok voltak, még vacsorára is jutott belőle.
Itt szakad vége a fotóknak és a történetnek, másnap reggelre már csak a pakolás, majd némi buszozás után egy hosszú és egy rövidebb repülőút maradt hátra, és Londonon keresztül hipp-hopp Budapestre érkeztem. 🙂 Köszönöm mindenkinek a figyelmet, a tözskommentelőknek különösen is, nélkületek nem tartottam volna ki végig a blogolással (sem)! Pontosan egy évvel és egy nappal az utolsó magyarországról írt bejegyzésem után most újra itthonról búcsúzok, a (talán nem is olyan messzi) következő utamig a blogot ünnepélyesen bezárom. Sziasztok!
Vélemény, hozzászólás?