Sűrűsödő hétköznapok

Az edzőterem és kántorkodás mellett nem álltam le további délutáni programok szervezésével, a múlt héten elindult a nyelvtanulás és a kórus, ideje beszámolnom róluk!

Az első három hét délután tartott nyelvi csoportok után való kutatással telt, eredménytelenül – ezt megelégelve végül magánórára iratkoztam be egy helyi nyelviskolába. Heti kétszer járok ide, az ára sajnos igen borsos, így valószínűleg az első pár hónap után keresek majd valami alternatívát. A tanárnő viszont nagyon profi – Laura a legelső órán úgy megbeszéltetett, magam is meglepődtem mennyit bírok hablázni spanyolul. 😀

Kóruspróbák hetente vannak a helyi könyvtárban, ide José révén jutottam el. Vegyes korú, de jó hangulatú társaság ez, a színvonal amatőr, de hát az nem újdonság. 🙂 Főként klasszikus egyházzenei művek és spirituálék vannak repertoáron, vegyesen angol, latin és spanyol szöveggel. José jó próbákat tart, próbálok ellesni tőle pár kórusvezetési fogást, no meg persze nyelvgyakorlásnak sem utolsó!

A bejegyzés végére maradt pár, eddig felhasználatlan kép – a galéria sorrendjében: a Parque Central, az Iglesia Inmaculada, a nyelviskola kertje és egy terme, valamint a könyvtárból a kilátás és kóruspróba.

A nap spanyol kifejezése: ensayo de coro – kóruspróba


Közzétéve

itt:

, írta:

Hozzászólások

11 hozzászólás a(z) “Sűrűsödő hétköznapok” bejegyzéshez

  1. Jazzabi avatar
    Jazzabi

    Mennyit értessz a próbából? 😛 Vagy a spanyol tanárnő már annyira kiképzett hogy profi lettél spanyolból? 😉 A mai nap spanyol kifejezése: mojito 🙂

  2. KoBa(k) avatar

    A lényeget megértem, de ez egyelőre inkább a sok kóruséneklési tapasztalattól, mint a profi spanyoltudástól van így. 🙂 A nyelvvel lassan haladok előre, a környezet sokat segít de muszáj lenne többet magolni is – rég voltam diák, most keresem a tuti tanulási módszert. A nap spanyol szava pedig a whisky. 😛

  3. Zsuzsó avatar
    Zsuzsó

    Fura a kilátás (és a hangzás) a basszusból. 🙂

  4. KoBa(k) avatar

    Látod, én mindig biztattalak Vándoron, hogy ülj be a basszusba kicsit, de nem hallgattál rám… 😉

  5. Zsuzsó avatar
    Zsuzsó

    Minek?? Elegen vagytok ti ott nélkülem is! 😉

  6. Jazzabi avatar
    Jazzabi

    A svéd olvasóidnak jól jönne egy kis trópusi napfény, irhatnál már valamit pár jó fotóval megtűzdelve! 😀

  7. KoBa(k) avatar

    Mostanában nem sok izgalmas történt, de igyekszem összeszedni magam! A svéd olvasók is blogolhatnának ám… 😛

  8. Iron avatar
    Iron

    Hehe, ezt a darabot utoljára a fiúkórusban énekeltem … szopránként :-). Ez Händel, ugye?

  9. KoBa(k) avatar

    Vicces, én is pont ezt a Händel darabot énekeltem nagyon anno szopránként, Charpentier Te Deumjával együtt. 🙂

  10. Jazzabi avatar
    Jazzabi

    A svéd olvasók el voltak foglalva a munkájukkal, meg a multikulti csoporttal ismerkedtek. Thaiföld, Kenya, Finnország, Kina, Irán, Finnország 😀 Suomalainen tytöt ovat söpöjä.

  11. KoBa(k) avatar

    Chicas costarriqueñas son guapas tambien. 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .