Jön! Jön! A vallekildei mozgóképes kurzus rövidfilmje már megtekinthető a mozikban és itt a blogon.
Angoltudás nem szükséges, a linkért köszönet Jucinak!
Címke archívum: videó
Budapesti búcsú
Az utolsó közös koncertek után hirtelen elkapott a fogaskerék újra itthon, munka- és lakáskeresés, meg sok egyéb intéznivaló. Most, hogy kicsit egyenesbe kerültem (az új albérlet szinte teljesen berendezve, kedden pedig már munkába is állok), pótolom a hiányosságokat.
Ahogy előző bejegyzésemben is írtam, végül Budapestre jöttünk a dánokkal koncertezni (és persze partizni). Mivel én az utolsó három hétre már nem tértem vissza Vallekildébe (hivatalosan június 6-ig tart a kurzus), így az utolsó közös koncertek és búcsúpartik voltak ezek.
Vasárnap délelőtt indultunk egy nagy és kényelmes turistabusszal, és körülbelül 20 óra éjszakai utazás után értünk haza. Én még Bicskén leszálltam a buszról, mivel az utolsó hetet inkább pihenéssel mint Budapesten mászkálással akartam tölteni. Természetesen a keddi próbán és a koncerteken ott voltam, és a búcsúpartit se hagytam volna ki semmi pénzért.
A Gödörben és a Tűzraktérben is nagyon jól sikerültek a programok (koncert némi felolvasással vegyítve), nagy volt a hangulat és zeneileg is egész jók voltunk (már persze magunkhoz mérten
).
Az út közben minden busszal utazóról készítettem még egy portrét az emlék kedvéért, és a tűzraktéri koncerten is lőttem pár fotót, klikk ide a képekért!
Vörös Andris zenésztárs és filmes guru elkészítette a koncertfelvételek válogatását a legjobb nótákból; az első három videó a Gödörben, a második három pedig a Tűzraktérben készült. Enjoy them!
Klikk a többi videóért: Folytatás
Élet Vallekildében: fotók, videók
Végre-valahára sikerült megszerezni pár mások által készített és fotót és videót; így most multimédiás hétvégi bejegyzést olvashattok.
Először is az egyik szöszi lett leányzó, Zane prezentációját szeretném megmutatni. Mindennapi életképek, bulik, és a sokat emlegetett musicalről pár fotó. Az angol helyesírással vannak problémái, de egyébként nagyon hangulatos kis összeállítás.
Letölthető itt!
Utolsó koncertünkről három nóta felvétele felkerült a YouTube-ra múlt héten, köszönhetően filmes aktivistánknak, Andrisnak. Sajnos a minősége feledhető a videóknak, de azért valami képet ad róla, milyen hihetetlenül magas művészi színvonalon műveljük itten a muzsikát.
Daszvidanyija in Vallekilde Højskole
Express Yourself in Vallekilde Højskole
Pretty Fly in Vallekilde Højskole
Befejezésül pedig álljon itt egyetlen fotó Heidi jóvoltából, ahogy éppen megnyerjük a CCI Magazine által hirdetett versenyt.
![]()