Mi az a két dolog, ami egységesen minden latin-amerikai országra jellemző? A vallások között errefelé egyeduralkodó katolicizmus és persze a foci!
Ma este van a nemzeti bajnokság döntője Costa Ricában, ami idén nagy örömmel jár itt Herediában – ugyanis sok éve először döntőt játszik a helyi csapat, ami különleges népünnepélyre ad okot. Itt az ilyesmit amúgy is szeretik, pláne ha egymás után két hétvégén is lehetőség adódik rá. A helyi bajnokságnak ugyanis két meccsből áll a döntője: hazai és idegen pályán is el kell páholni az ellent az áhított kupa megszerzéséhez. Az első meccset 4-2-re nyerte a Club Sport Herediano, így jó eséllyel indul a mai második meccsen a bajnoki címért.
A belváros ennek örömére helyi színekbe borult, az autókat mindenki fellobogózta, ütemes dudálással és kiabálással halad minden kocsi. A belvárosban időnként megszólal egy sziréna – a légoltalmi riadó fogalmát errefelé nem ismerik, ez kizárólag ünneplésre lett építve.
Bár a vallás és a foci összefonódása Európában sem ritka, itt minden pap nagy focirajongó. A meccsre a teljes helyi klérus kivonult áldást osztani, aztán persze szurkolni a csapatnak. Fernando atya a vasárnapi misék végén is rendszeresen imáiba foglalja a csapatot, közvetlenül a záró magyar orgonaszó előtt. 🙂
A legjobban talán az egyik országos napilapban megjelent cikk írja le a hangulatot, íme a saját fordítás:
A sóvárgó vörös-sárga szurkolók
Hozzá vannak szokva az utolsó pillanatban bekövetkező csalódásokhoz – hirtelen vereségek, váratlan büntetések sorozatát látták már –, „a Csapat” szurkolói mégis nagy reményekkel várják az elmúlt 18 év és 10 hónap balszerencséjének végét a második döntő előtt.
A Szeplőtelen Fogantatás templom harangjai is ezt a reményt visszhangozták. Ez az első alkalom 18 éve, hogy a győzelmi harangszó a lehetséges kupagyőzelmet ünnepelte.
Fernando Vilchez, a helyi plébános személyesen felelős a harangok meghúzásáért, amivel ministránsfiú kora óta áhított régi álmát teljesíthette be.
Az utcákon vörös-sárga kígyóként hullámzott végig a parádé, át a belvároson, egészen a helyi stadionig, az 1993-as utolsó győzelem színhelyéig.
Mario Parreaguirre abban az évben született, amikor a Csapat utoljára kupát emelhetett a magasba. A stadionba járva nőtt fel, vágyakozással, mások élcelődése mellett várt arra a napra, amikor nem csak régi fotókról, hanem saját szemével is láthatja, mit jelent a magasba lendülő kupa… végre ez a nap is eljött.
Eduardo Rodríguez esete pont ellentétes: valószínűleg ő a legidősebb herediai szurkoló. Már 21 kupagyőzelmet látott kedvenc csapatától, de ezt az ideit különösen várja. 103 évesen majdnem elvesztette a reményt, hogy a nyertes izgatottságát újra átélje, de ki tudja… A lelkesedés újra elkapta, így most a Rosabal Cordero stadionba készül a döntőre, hogy kezet szoríthasson a játékosokkal.
Természetesen a legnagyobb ünneplés ma várható, ahogy egy kolléga írta, akit az eseményekről faggattam: „Ha elfogadsz egy tanácsot, ma este ne menj az utcára! Akár nyer, akár veszít Heredia, őrültek lesznek az emberek!” Megfogadtam a tanácsát, így Facebookon kerestem nektek fotókat és videót az eseményekről.
A tényszerűség kedvéért a bajnokság eredményéről holnap még beszámolok majd, zárásként egy fotó, amit keresgélés közben találtam: José öccse, Koko éppen hölgyeket fuvaroz a belvárosban. 🙂
[FRISSÍTÉS] Meglett a bajnoki cím, a második meccsen 2-1-re verte a CS Herediano az AD Santos csapatát. Az ünneplés hajnalig tartott, a belvárostól egy kilométerre is alig bírtam elaludni az éjfél után is állandó dudálás-sziréna-harangszó kombótól. 🙂
[FRISSÍTÉS 2] A vasárnapi nagymisén Fernando atya kihirdette, hogy kedden este nagy hálaadó mise lesz a tegnapi győzelemért. A cikk fordításánál pedig nem is gondoltam volna, hogy a „személyesen felelős a harangok meghúzásáért” kifejezés nem csak találó, de egészen konkrét kép is:
A nap spanyol szava: fútbol – foci
Vélemény, hozzászólás?