Az első tematikus bejegyzés következik, ezekben az itteni mindennapi életet mutatom meg nektek más-más oldalról. Ma a helyi tájakkal és utcaképpel foglalkozunk!
Egy rövid áttekintés Costa Rica földrajzáról: az ország a Közép-Amerikai földhídon található, teljes szélességében elfoglalva azt. Északról Nicaragua, délről Panama, keletről és nyugatról pedig a Karib-tenger és a Csendes óceán határolja. Két fő hegylánca északról délnek húzódik, egy központi völgyet fogva közre. Röviden, ha húzol egy vízszintes vonalat a térképen: víz-hegy-völgy-hegy-víz – ez Costa Rica. 😉
Az ország klímája is eszerint tagolódik, míg a partokon és a központi völgyben a trópusi éghajlati övnek megfelelő az időjárás (forró és nedves), addig a hegyláncokon fölfele haladva egyre hűvösebb az idő, időjárásában (a nagyon magas páratartalomtól eltekintve) jobban hasonlít a mérsékelt égövhöz. Még mielőtt kérditek: nem, hóhatár itt nincsen. 🙂
Ahogy a képeken is látszik, ebben az országban egy talpalatnyi lapos rész alig van, az is az ország közepén – itt helyezkedik el a főváros, San José. A többi nagyváros körülötte helyezkedik el egy rakáson, felfele kúszva a környező hegyekre. Az én lakhelyem, Heredia is ezek közé tartozik – szinte mindenhonnan szép kilátással a központi völgyre és a hegyekre, jó levegővel, némi széllel, és kellemes, késő májusi (magyar fogalmak szerint) idővel. A nagyvárosok körén túl elszórt falvak alkotják az ország legnagyobb részét, a hegyek oldalában nyaralók bújnak sok helyen, a tengerparton felváltva védett esőerdők és hotelekkel tömött plázs.
A helyi építészetet a belvárosokban a koloniális időkből származó épületek határozzák meg kisebb-nagyobb részben. A régebbi templomok, városházák, iskolák ebből az időből valók, szinte európai hangulatot árasztva. Az első szembeszökő különbség, hogy minden tömzsi, alacsony – a gyakori földrengések mellett a korabeli építészet ezt tette lehetővé. A régi épületek vegyesen vannak egész jó vagy egészen katasztrofális állapotban.
Minden egyéb ház meglehetősen érdektelen és ronda, a helyi logika szerint ezek a fő építészeti elvek:
- Legyen földrengésbiztos: maximum egy emelet.
- Legyen betörésbiztos: minden kapun, ajtón és ablakon rácsok, az utcafrontok végig téglafal és/vagy két embernyi magas kerítés, általában szögesdróttal a tetején.
- Legyen bővíthető: egy kis alumíniumváz, némi gipszkarton, a tetejére hullámpala vagy fémtető, és kész is az új szoba a gyereknek!
Egységes utcakép, városkép nincs, a esztétikum, hang- vagy hőszigetelés, hermetikus nyílászárók, járdaépítés nem véletlenül maradt le a listáról. Az elmúlt hetekben néha segítettem Fredónak, aki éppen a nagy házat alakítja át további albérlőknek – hát, néha hajam állt égnek az alkalmazott megoldásoktól. Műszaki emberek figyelmébe ajánlom az elektromos hálózat névre hallgató pókhálókat – sokszor a földig lógó kábelvégekkel, ami békésen néz ki, de ki tudja milyen a fogása…
Az utcák, utak állapota vegyes, mivel nincs tél, kátyú nincs – van viszont vízalámosás, eltűnt vagy elnagyolt csatornafedél akárhol, és állandóan fekvőrendőrök. A csatornázást nem aprózzák el (nyilván az esős évszakra kell is), viszont baromi veszélyes módon építik. Az utcasarkokon jellemző az alábbi két megoldás egyike:
- Csatornaakna a járdaszegély mellett: pont ahol lelépne az ember, fedél vagy van, vagy nincs. Ha nincs, az akna akár 3-4 méter mély is lehet, felnőtt embernek sem ajánlatos elnézni a lépést. Ha van, elnagyolt – kislábú embereknek bokaficam, gyerekeknek minimum lábtörés.
- Csatornaakna az úttesten, lehetőleg keréknyomban: elnagyolt rácsozat, robogónak borulás, teherautónak beszakadás veszély. Teherautó alatt értsd az amerikai brutál csőrös kamionokat, a szűk belvárosi egyirányú utcákban is persze.
Az itt-ott töredező betonfedelek és kilógó vasszerkezetek is elgondolkodtatóak – hamar megszokja az ember, hogy minden fedélt kényszeresen kikerüljön, biztos, ami biztos. A korlát lépcsők mellett sem divat, ahogy a járda is opcionális – a belvárosban van csak megbízhatóan két oldalon, ott viszont betelepülnek a zöldségesbódék, utcai lottóárusok, és a buszra várakozó tömegek.
A városnak tehát megvan a sajátos hangulata, ezzel együtt azonban nagyon szerethető a nyüzsgés, csak elbambulni nem szabad, láb elé nézni mindig! Ahogy pedig kiszabadul az ember kicsit a házak közül, mindig szembejön egy pálmafás tér vagy szép hegyoldali kilátás – ez pedig sok mindenért kárpótolja az embert!
A nap spanyol szava: ciudad – város.
Vélemény, hozzászólás?