Tervek és projectek

Mostanában hanyagoltam kicsit a blogot, de ez nem azt jelenti, hogy elfeledkeztem rólatok! Egyszerűen elmúlt a kezdeti „minden újdonság” életérzés, a tematikus ország­ismertető bejegyzésekhez pedig még gyűjtöm az anyagot. Ezért most vegyes apróságok következnek.

Hétköznapok

Az irodában szépen lassan csordogálnak a fejlesztések, és körvonalazódik egy új, nagyobb léptékű, szakmailag izgalmas terv is. Még semmi sem biztos, de remélem egy hónapon belül végzünk minden eddigivel, és belevághatunk a lecsóba! Nyelvórákon nagy tempóban haladunk előre, múltkor beszéltem Laurával, hogy lassítsunk kicsit a nyelvtannal. Nem mintha nem menne, de beszédnél kevéssé nyerő hogy négy igeidőt használok, ha ugyanakkor alig 50-100 szót ismerek. Úgyhogy innentől vocabulario ezerrel!

Kóruson létszámhiány miatt átkerültem a basszusba, aminek örülök, mert jobb a hangzás és a társaság is a dörmögő szekcióban. Múltkor Facebookon szóba került hogy mutathatnék nekik valami magyar éneket, azóta fenem a hangvillámat az Esti dalra, de egyelőre nem mertem Josét sokkolni az ötlettel. 😀

A társadalmi életem továbbra is lassan alakul, de a háziakat már jól ismerem, háromgyerekes család, a legidősebb srác, Fredo pont velem egyidős, és mindenki profin tud angolul, ez sokat segít. Az albérlőtársakkal közösen szoktunk  hétvégente  grillpartit rendezni itt a kertben, Fredo eteti, én itatom a tisztelt közönséget.

Kockulás

Mivel a könyvek amiket hoztam magammal a végük felé járnak, beszereztem az USÁ-ból egy elektronikuskönyv-olvasót. Jól sikerült választani, alig egy hete van meg, de nagyon kényelmes megoldás. No és végre lesznek magyar könyveim is! Nem is lennék programozó, ha ehhez nem kezdem volna saját konvertáló programot írni, ami a MEK-ben található regényekből ePub formátumú könyvet gyárt. Érdekes dolog az embernek beleásnia magát egy új formátumba, ha kitart a lelkesedésem, publikus konvertáló eszköz lesz belőle minden eIrodalmárnak. 🙂

Tervek

Ahogy a bevezetőben ígértem, hamarosan készítek tematikus bejegyzéseket is (építészet, közélet, emberek, ételek), lehet kérni témákat! Fotózni is igyekszem, bár japán turista még mindig nem lett belőlem.

Lassan két hónapja vagyok itt, és mivel a bevándorlási törvények miatt három hónap után el kell hagyni az országot, így Húsvétkor kényszernyaralásra megyek. Mivel itt az egész Nagyhét állami szünet az állami intézmények és egyes cégek kiadják az egész Nagyhetet szabadságba, ezért úgy éreztem, ideje elkezdeni szervezkedni, mielőtt minden hely betelik. Ma sikerült is mindent lefoglalni, április 7-12. között repülök Panamába, Bocas del Toroba, ahol az Aqua Lounge mólóján fogom lógatni a lábam a Karibi tengerbe, kezemben egy sörrel. Már persze amikor épp nem szörfórákat veszek vagy delfinnézőben vagyok. Na jó, beismerem, talán annyira azért nem lesz kényszer ez a nyaralás! 😀

A nap spanyol kifejezése: Semana Santa – Nagyhét


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék:

Hozzászólások

8 hozzászólás a(z) “Tervek és projectek” bejegyzéshez

  1. Jazzabi avatar
    Jazzabi

    De rossz neked… Trópusi tengerpart… 😛

  2. KoBa(k) avatar

    Hát most éppen hét ágra szakad az eső, úgyhogy remélem nem egész nap bent kell majd ülni a hostelban… 😀

  3. Zsuzsó avatar
    Zsuzsó

    Kényszernyaralás, pfff…! Ilyet én is megnéznék közelebbről!

  4. KoBa(k) avatar

    Esettanulmány: hogyan írj egész oldalas bejegyzést úgy, hogy mindenki csak az utolsó bekezdésre reagáljon. 😀

  5. Zsuzsó avatar
    Zsuzsó

    😎
    Hogyhogy átkerülsz a basszusba? Hol voltál eddig?
    A spanyolnak örülök! (Ha sok szót ismersz, akkor nulla nyelvtannal is meg tudod magad értetni.)
    Ezek az informatikusok szeretnek kockulni! Szerintem keresd fel a bátyám, mert ő meg olyan programról álmodik, amihez van szótár, de ez a szótár megjegyzi, h milyen szavakra kerestél rá, s ezt listába rendezi, amit később be is tudsz magolni.

  6. KoBa(k) avatar

    Zsuzsóra lehet számítani, úgy látom! 😀
    Természetesen a tenorból kerültem át, eredetileg ott lett volna nagyobb szükség plusz emberre, de aztán változtak az arányok. A ti kórusotokban is tenort énekeltem, úgyhogy ez számodra nem kéne hogy újdonság legyen! 😛
    Bátyádnak üzenem, hogy nem bonyolult egy ilyet összedobni, engem is megkereshet, ha nem talál 10 000 km-nél közelebb alkalmas kockát e célra. 😉

  7. Zsuzsó avatar
    Zsuzsó

    Hát, még most is nagy szükségünk van tenorra! Sőt, egyre jobban! (Feleződnek a tenorok…:s )
    Nem hinném, h valaha megcsinálná ezt a tesóm. Különben is ő akarja szabadalmaztatni. 😉 (Karácsony után bebiflázott 2 Agatha Christit angolul, s innen jött az ötlet: bonyolult volt szótárazni.) Egyébként kütyüje sincs. 😀

  8. KoBa(k) avatar

    Hát ha felezitek az énekeseket a tenorban, én is meggondolom visszamenjek-e életem árán… 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .