Barcelona

Felejthetetlen város, annyi szent! Pláne ha a ködös, hűvös Dániából érkezel a napsütötte tengerpartra. Két és fél órás repülőút után érkeztünk Spanyolországba, a szállásunk (egy kis hostel, elviselhető) a belvárosban, közvetlenül az egyik bevásárlóutcára nyílt. A szűk utca túloldalán az ablakunkkal szemben egy templom, így reggel az utcazaj és harangozás ébresztett. Kész szerencse, hogy este sose kellett altatni minket, hála a fárasztó éjszakai életnek és a jó spanyol boroknak. 🙂

Az óváros hangulatos kis utcácskákkal van teli, mindenhol üzletek, bárok és éttermek persze; az ott töltött hét nap alatt számosat kipróbáltunk közülük. Helyiek által látogatott olcsó de hangulatos kisvendéglő klassz tengeri herkentyűs lecsóval, elegáns nagyétterem felejthetetlenül jó konyhával, és e között a kettő között minden. A bárok hangulatosak, kellemesek; bárhol találni hangos bulizós és csöndesebb beszélgetős helyet is könnyedén. Utolsó este egy múlt századbeli szecessziós helyiségben találtunk egy nagyon hangulatos kocsmára, tömve volt egyetemistákkal és helyi kétes alakokkal, felejthetetlen hangulata volt!

Napközben jártuk a várost, ha lehetett, biciklivel. Kerékpáros kánaán Barcelona, mindenhol okosan kiépített bicikliutak és -sávok, az autósok meg hozzá vannak szokva hogy akár három sávon is keresztülvág egy nagyobb biciklis csapat a balra forduláshoz. Remekül lehetett biciklivel korzózni a nagy sugárutakon és a parkokban, ez a legélvezetesebb módja a városnézésnek arrafelé. Meg persze a homokos tengerparton figyelni a hullámokat – így március elején a víz még sajnos túl hideg volt a fürdőzéshez.

Barcelona a jó borok mellett az őrült művészek városa. Egy (nem is olyan) közeli városban, Figueresben megnéztük a Salvador Dalí múzeumot, az egyébként is varázslatos Güell parkban Gaudi házát, a hegy tetején pedig a Miró múzeumot – innen egyébként csodálatos kilátás nyílt a városra. Egyedül a Gaudi-templom, a Sagrada Familia okozott csalódást – az állandóan zajló építkezéstől a beltérből sajnos semmit nem lehetett látni, kész rablás volt belépőt árusítani érte. Nem múzeum, de érdemes megnézni egyszer a tengeri nagyakváriumot mindenkinek – én most jártam először ilyenben, sose tudtam hogy ilyen nehéz mozgó cápát fotózni! 🙂

A hetedik napon teljesen kimerülve, egyszerre boldogan és szomorúan repültünk vissza a ködös falucskába, Vallekildébe. Magam részéről megfogadtam, hogy – ha van fapados repjegy olcsón – minden kora tavasszal kiruccanok kicsit, feltöltődni, tavaszi fáradtságot feledni. Főszezonban, kánikulában, turistatömegben csak az menjen akinek különleges perverziója a tömegnyomor. Tavasszal és ősszel viszont mindenkinek erősen ajánlott, sőt kötelező a város!

Fotózsurnál itten nézegethető kattintásra.