Az első három hét délután tartott nyelvi csoportok után való kutatással telt, eredménytelenül – ezt megelégelve végül magánórára iratkoztam be egy helyi nyelviskolába. Heti kétszer járok ide, az ára sajnos igen borsos, így valószínűleg az első pár hónap után keresek majd valami alternatívát. A tanárnő viszont nagyon profi – Laura a legelső órán úgy megbeszéltetett, magam is meglepődtem mennyit bírok hablázni spanyolul.

Kóruspróbák hetente vannak a helyi könyvtárban, ide José révén jutottam el. Vegyes korú, de jó hangulatú társaság ez, a színvonal amatőr, de hát az nem újdonság. Főként klasszikus egyházzenei művek és spirituálék vannak repertoáron, vegyesen angol, latin és spanyol szöveggel. José jó próbákat tart, próbálok ellesni tőle pár kórusvezetési fogást, no meg persze nyelvgyakorlásnak sem utolsó!

A bejegyzés végére maradt pár, eddig felhasználatlan kép – a galéria sorrendjében: a Parque Central, az Iglesia Inmaculada, a nyelviskola kertje és egy terme, valamint a könyvtárból a kilátás és kóruspróba.

A nap spanyol kifejezése: ensayo de coro – kóruspróba

A képen három helyi termék, beszerzési hely a közeli szupermarket, ezért a csomagolás. Balról jobbra haladok a lékeléssel, lássuk az elsőt!

A képen látható gyümölcs a granadilla. Héja kemény, viszont könnyen törik, a legegyszerűbb bontási módja, ha hozzáveri az ember a pult széléhez…

… majd némi boncolás után láthatóvá válik…

…egy gyanúsan csillogó, nedves, fehér, puha zsákocska.

Ezt kiskanállal átszakítva jutunk az értékes, ámde még gyanúsabb anyaghoz – állagra és kinézetre kábé mintha egy nagy adag takonyba marékkal szotyolát szórtak volna.

Az íze finom savanykás, a magok kellemesen ropognak az ember foga alatt, úgyhogy hamar üresre lehet kanalazni a gyümölcs héját!

Ezek után kókusztejet iszunk! Az agua de pipa kábé annyit tesz, hogy víz(i)pipa. A márkanév is szójáték, tico = costa ricai.

A bolti változat nagy előnye, hogy az alján egy filccel jelölt helyen meggyengítették a kókusz héját – így akár egy kiskanál nyelével is meglékelhető…

…és már ihatjuk is a finom természetes, édes és kókuszillatú vizet!

Mai utolsó gyümölcsünk fogyasztása nem igényel különlegesebb előtanulmányt – errefelé így csomagolják a görögdinnyét!

A nap spanyol szava: la fruta - gyümölcs

Akik ismernek, tudják, hogy ha valami, az edzőtermi világ igazán messze áll tőlem. Futni többé-kevésbé rendszeresen járok lassan már két éve, de kar- és mellizmok tekintetében még mindig igen gyatrán állok. Ez, és a “mikor, ha most nem” életérzés vett rá, hogy kipróbáljam a dolgot. Persze az is segített, hogy Dindi anyósa, Sara a helyi sport- és egészségügyi központ – a Gimnasio Skorpio – tulajdonosa, így a beiratkozás is könnyen ment.

Kellemesen csalódtam az edzőtermi hangulatban, (sokan rémisztgettek a kivagyi izomagyak társaságával), teljesen kultúrált és barátságos a közönség, vegyesen izmos és kevésbé izmos emberek, tágas térben, hatalmas panorámaablakokkal Costa Rica központi völgyére. Az edzők közül én az Orlando nevű csókát kaptam, aki első alkalommal felmért és alaposan megdolgoztatott, második alkalomra pedig már személyre szabott edzéstervvel várt. Nem egy bőbeszédű srác (talán csak a nyelvi nehézségek miatt), viszont szívesen segít a gépek használatában – amire egyelőre nagy szükségem is van.

Egyelőre heti háromszor járok, de remélem jövő héten már sikerül nyelviskolát is találnom, utána pedig a kórus is beindul – meglátjuk, mennyi időm marad az izompacsirtává válásra!

A nap spanyol szava: el ejercicio – gyakorlat, feladat

Csütörtökön Sarah (a felső szomszéd leányzó) elhívott a barátaival egy partira, a helyi La Birreria bárba. Jóféle helyi popzene szólt, a műfaj annyira nem izgalmas, viszont az élő koncert igényes volt, a standard gitáros felállás mellett fúvósok, egész jó énekesek. Mivel – női szervezés révén – kissé kacifántosan én későn értem oda, ezért csak pár órát tudtam eltölteni, a jó hangulat és az enyhe másnapi macskajaj garantált volt. Remélem később is hozzá tudok verődni ehhez a bandához, jó kis társaságnak tűnt!

Vasárnap elnéztem a legközelebbi templomba misére, ahol a szertartás végén naná, hogy az orgonakarzaton kötöttem ki. A helyi kántor egy fiatal, de magas szinten képzett srác, José David, nagyon kedvesen fogadott. Bár kábé annyira tudott angolul, mint én spanyolul, de valahogy megértettük egymást. Megmutatta az orgonát, amit ők nem használnak, pedig némi munkával kipofozható lenne. Itthon rögtön megírtam neki, amit élőszóban nem sikerült elmondani – hogy kórust keresek, meg orgonálni is eljárnék. A válasz most érkezett meg, nem bírom ki, hogy be ne másoljam – szó szerint így jött:

Hola amigo, he entendido perfectamente su correo. utilizaré el traductor al húngaro

Helló barátom, megértem teljesen a levelek. fogja használni a fordító a magyar.

Soy director de un coro de la Ciudad de Heredia, se llama el Coro Liríco Herediano, es un coro de cerca de 30 voces entre sopranos, altos, tenores y bajos.

Én vagyok a kórus igazgatója Városháza, az úgynevezett Coro Lirico Herediano, akórus mintegy 30 hangok között szoprán, Altos, tenor és basszus.

Iniciaremos en febrero con ensayos de música sacra, polifonía antigua y Negro Spiritual`s. Sería un honor si quisieras unirte a nosotros en esta temporada, daremos conciertos no solo en Heredia sino en otras regiones de Costa Rica.

Trials indul februárban a szent zene, az ősi polifónia Spiritual Black `s. Én tiszteletben fogják tartani, ha szeretne csatlakozni hozzánk ebben a szezonban, akkor nem csakkoncertek, hanem más régiókban Heredia, Costa Rica.

cuenta mi persona para lo que necesites, podemos planear para que conozcas la orquesta en donde trabajo en los días de la semana, es una orquesta de niños en un pueblo de otra ciudad.

nekem venni valamit meg kell, tudjuk tervet teljesíteni a zenekar, ahol dolgozott az a hét napjai, egy gyermek zenekar egy faluban egy másik városban.

me da mucho gusto conocerlo, de nuevo, en lo que pueda ayudarte estoy en mi mayor disposición de hacerlo, cuenta con un amigo más en Costa Rica.

con estima,

Örülök, hogy találkoztunk újra, tudok segíteni vagyok a legjobb helyzetben, hogy errevan egy barátom Costa Rica.
A becslések szerint
José David Aguilar

Úgy tűnik februártól újra dalos madár leszek!

A nap spanyol szava: el órgano – orgona

mint egy saját lakás? Vagy legalábbis egy albérlet.

Az első napokban ki is szúrtam magamnak pár hirdetést a Craigslisten, rögtön három helyre küldtem e-mailt. Az első (és mindezidáig egyetlen) hely, ahonnan válaszoltak, rögtön alkalmasnak tűnt. Az irodától 5-10 perc sétatávolságra, fotók alapján jó állapotban levő helyre keresnek háziállat nélküli, nem drogozó hölgyet vagy párt. Na ezeknek a kitételeknek majdnem megfelelek…

Pénteken el is mentem megnézni a helyet, és nagyon tetszett, így rögtön ki is vettem. Csöndes, nyugodt utca, korrekt tulaj, rendesnek mondott albérlőtársak. Maga a lakás sokkal szebb és csöndesebb, mint amit a belváros közelében reméltem. Hétfőn este pedig – ideutazásom után pont egy héttel – már be is költöztem Dindi segítségével.

A nagy lakásban egy tanár házaspár lakik (alsó iskolás tanító néni és egy testneveléstanár), az emeleten fölöttem pedig egy kosárlabdázó kinézetű szőke diáklány uralkodik. Mindhárman az USÁból jöttek ide, ha jól értettem. Mivel ők is most tértek vissza nyári szünetről (sic!), így még mindenki kipakolásban van, remélem később jobban is összeismerkedünk majd.

A nap spanyol szava: contrato - szerződés

Ezen a héten még ideiglenesen az itt élő magyar srác, Dindi anyósánál béreltem egy szobát. Dindi családja teljesen vegetáriánus életmódot él, így rendszeres szombati program a helyi öko-terménypiac meglátogatása, ahova most én is elkísérhettem őket.

Az ökovásár úgy 20-30 standból álló utcácska egy focipálya mellett, mindenhol egzotikus gyümölcs és egyéb öko termék halmokkal.

A feladat ennek a kosártoronynak a megtöltése volt a heti kajaadaggal – a göndör kissrác Dindi 3(?) éves fia, Mathias.

Mivel reggeliznem nem nagyon sikerült, így egy kókuszdió meglékelésével kezdtem a napot – saját héjából kókusztejet iszogatva igazán trendi az ökovásárló!

Igyekeztem csak óvatosan kattintgatni, de aztán megnyugodva láttam, hogy nem csak én szorongatok fényképezőgépet – a helyi illetőségű fotós kolleginát rögtön le is szólítottam egy portré erejéig!

Otthon farkaséhesen álltam neki a vásárolt cuccok megkóstolásának: jóféle teljes kiőrlésű kenyérrel és friss, valamint borsban érlelt sajtokkal kezdtem…

…és egy trópusi különlegességgel, a fura illatú, de kellemesen édes-savanykás uchuvával csaptam fejedelmi estebédet, most éppen szuszogni is alig bírok!

A nap spanyol szava: feria – piac, vásár

Hajnali 5 előtt indultunk el Bicskéről, jégen piruettező autók között értünk ki a reptérre 6 körül. Itt némi technikai gond volt a check-innel, de legalább soron kívül letudhattam a biztonsági ellenőrzést, így időben a gépen ültem. Fél órás késéssel érkezett a gép Zürichbe, viszont szerencsére az interkontinentális járat is késett, így abszolút kényelmes átszállásom volt.

Az óceán fölötti 8 órás út eseménytelenül telt – tapasztalatom szerint az American Airlines régebbi gépeket üzemeltet mint a Continental, így itt se egyedi monitor, se szabványos konnektor nem volt. Viszont rengeteg üres ülés lévén, sikerült egy hármas egységet egyedül befoglalnom, így akár el is feküdhettem keresztben, ha úgy tartotta kedvem. A központi monitoron néztem meg két filmet, és összeismerkedtem két kedves magyar útitárssal – Péter Los Angelesbe tartott hazafelé, Kriszti pedig egy fél éves nyaralásra érkezett Long Islandre. Jól esett velük beszélgetni a hosszú út alatt, még szakmáztunk is egy adagot.

Az USÁban sima bevándorlás és újabb biztonsági ellenőrzés után (a késésnek köszönhetően) alig kellett várakozni a costa ricai gép indulásához. Ezen a járaton sikerült végre aludnom is 1-2 órát, és belekezdeni az utazásra vett könyvembe (Game Of Thrones). San Joséban pedig várt már rám Sara (a házinénim), aki volt olyan kedves, és kijött elém a reptérre.

Az egész út mindennel együtt 24 órát vett igénybe, így amint lehetett, bedőltem az ágyba, mint egy darab fa. Szállásként egyelőre a tavalyi szobát bérlem, de szeretnék hamarosan önálló lakhatást találni a környéken, praktikus és pénzügyi okokból is jobb lenne így. Mai nap még félkómásan akklimatizálódok az irodában, illetve telepítem a szükséges programokat, holnaptól meló ezerrel.

Ez a bejegyzés így még itthon íródik, pakolásról, költözésről, papírügyekről, és a barátoktól meg családtól való elszakadásról már rengeteg tapasztalatom van, de ezek annyira se nem víg, se nem izgalmas ügyek, így ide nem nagyon kívánkoznak.

Vagy mégis? Egy okmányirodai sztorit csak meg kell osztanom veletek! Az albérletből történő kiköltözésem okán egy szeles, hideg délelőtt elsétáltam az irodába, ahol kijelentkeztem ideiglenes lakhelyemről, így új lakcímkártyát is kaptam. Másnap ajánlott küldeményem érkezik a postán, hát mi van benne? Egy másik lakcímkártya, amin újra rajta van az ideiglenes címem, ahonnan előző nap kijelentkeztem! Indoklás: mivel címem hibásan “magasföldszint 1.”, ezt ők korrigálták, és most küldik a javított példányt, melyen javítva, “földszint, 1. ajtó” szerepel. A régi hibásat szíveskedjek mihamarabb leadni az okmányirodán. Vivát!

Január 9-én indulok el kifelé, és várhatólag 2012. karácsonya előtt jövök haza, addig újra üzemel ez a blog, a kérésem mindenki felé továbbra is ugyanaz: kommentelni tessék!

Péntek reggel hétkor szállt fel a gépem San Joséból, Costa Rica gyönyörű, tiszta időjárással búcsúztatott. Ez különösen nagy ajándéknak bizonyult, mivel a Poás vulkán fölött repültünk, aminek a krátere teljesen tiszta, belátható volt! A fotókon szépen látszik a múltkor ködbe burkolózott központi kráter, és a fölső, régi kráter gyönyörű tava.

Az utunk tovább a Karib-tenger szigetvilága fölött vezetett, igyekeztem itt is fotózni, változó sikerrel.

Már az Amerikai Egyesült Államok felett járva, itt néhol hó, gyakrabban amerikai foci-stadionok tarkítják a tájat.

Leszálláshoz közeledve gyönyörűen lehetett látni Manhattant, ha jól figyeltek, jobbra még a Szabadság-szobor is kivehető!

Innentől sötétre és fáradtságra hivatkozva megszakad a fotósorozat. Dióhéjban a hazaút maradék része: sima és gyors átkelés a bevándorlási és vámhivatalon, összesen 5 órás várakozás a Newark reptéren. Innen tovább először északnak vezetett utunk – szép kilátás a kivilágított New Yorkra -, majd hosszú és eseménytelen repülés az Atlanti-óceán fölött. Brüsszelben leszállás a havas tájba ragyogó napsütésben, két órás átszállás után fél óra késéssel indulunk tovább Budapest felé – a gépről még intettem a régebbről már ismerős Atomiumnak.

Budapesten hó és köd, a kifutópályát alig lehetett látni. Utólag tudtam meg, alig pár órával később fél Európában lezárták a reptereket és járatokat töröltek a hó miatt. Nagy szerencsém volt, de nagyon is jólesett a hazaérés!

Mivel egyelőre további utak nincsenek kilátásban, így a blogot újra alvó módba küldöm. Remélem szívesen olvastátok a beszámolókat, köszönöm a hozzászólásokat a törzskommentelőknek! Viszlát ugyanitt, egy reménybeli következő utam előtt!

A múltkori cég szervezésében, de nagyobb csapattal és más túravezetővel indultunk neki vasárnap délelőtt a Poás vulkán megmászásának. Megmászásának… no hiszen.

Úgy egy bő órás buszozással jutottunk fel ugyanis a hegyre, az úton remek kilátás nyílt a kávéföldek között felhőkből kikacsintó Poásra, fönntről pedig lefelé Costa Rica központi völgyére (ahol az összes nagyobb város fekszik).

A busztól kemény negyed órás gyaloglással értünk el a vulkán központi kráteréhez. Ez egy mély, körülbelül kilométer kerületű lyuk, melynek aljában egy kénes-savas tavacska fekszik. Fürdésre nem ajánlott – a tó savassága 0-0,5 pH között mozog! Sajnos nemhogy úszni, de látni se lehetett semmit – ugyanis felhő borította az egész krátert. Előre figyelmeztettek, hogy nagy szerencse kell a tiszta időhöz a kráternél – hát ez most nem jött össze, ilyen művészi fotókat lehetett odafennt lőni:

No sebaj, azért felsétáltunk a magasabban fekvő régi kráterhez is, mely tiszta idővel és gyönyörű kilátással kárpótolt minket. Az oda vezető ösvény se volt semmi, olyan sűrű esőerdő, amit még nem láttam – a sötétség miatt fotózni itt nem is nagyon sikerült sajnos.

Összesen körülbelül egy bő órát töltöttünk a hegyen, majd a kávéültetvény felé vettük az irányt. A főútról lekanyarodva még kilométereken keresztül kávécserjék között döcögött a buszunk, mire megérkeztünk a központi épülethez. Itt a “hivatalos kávé túra” nevű esemény részei lehettünk, végigkövethettünk a kávétermesztés folyamatát a palántaneveléstől…

…a kávé szüretelésén át…

…a szárítástól…

…egészen a pörkölésig.

Érdekes volt így egyben látni a folyamatot, és megismerni a feldolgozatlan kávét… tudtátok, hogy éretten piros mint a cseresznye, méretre akkora mint egy nagy csipkebogyó, és a két szem törtfehér kávébabot édeskés, finom védőnyálka borítja a kézzel lehámozható héja alatt? A babokat vízben áztatják, majd napon szárítják, és általában csak a célországban pörkölik. A túrát egy helyi kutya is végigkövette, feltűnően élénknek látszott…

Ez a kirándulás csak fél napos volt, így innen haza vezetett az utunk. Ezután már csak unalmas irodai munkanapok következnek, illetve visszaszámlálás a pénteki hazautazásig. A jövő héten már otthonról fogom írni nektek az elmúlt öt hetet lezáró bejegyzést. Addig is legyetek éberek, a costa ricai kávé legyen veletek!