Megúsztam

…a Csendes-óceánt! Hosszas ígérgetés után végre nekikerekedtünk a kollégákkal, hogy egy napra az irodai neon helyett a trópusi nappal süttessük a hasunkat.

Na ez az ami nem jött be. 🙂 Azaz csak félig… ragyogó napsütés helyett fátyolfelhőket kaptunk ugyanis. Ez engem nem zavart (legalább nem kellett félnem a leégéstől), de a kollégák sajnálkoztak az idő miatt, állítólag napsütésben sokkal szebb türkizkék az óceán…  nekem azért így is nagyon tetszett. 😉 A sztorihoz kapcsolódó fotók ide kattintva láthatók, mint rendesen.

Péntek kora reggel leautóztunk a San Joséhoz közeli (kb. 100 km) tengerparti klubba, melynek Dan tagja, így mi is bemehettünk vele együtt. A hely neve Punta Leona (Oroszlán-szirt), ahol úszómedencék, bárok, nyaralóházak, szálloda, és persze a tengerpart kínálja magát a szerencséseknek – jelen esetben a Dan, Lou, Carlos, Cristian és jómagam alkotta kis csapatnak.

A Playa Blanca (fehér part) öbölben befoglaltunk pár szabad napágyat, egy-egy üveg hideg sörrel a kézben. A srácok csak ritkán mártóztak egyet, hidegnek tartották a vizet (összehasonlításképp ilyen vízhőmérséklet mellett  a Balaton tömve van :)). Én persze nem hagyhattam ki a lehetőséget, többször is elmentem bólyakerülő úszásra – az öböl szerencsére biztonságos úszáshoz, más helyeken veszélyes lenne kiúszni a nagy hullámok és erős áramlatok miatt.

A parton ormányos medvék csatangoltak folyamatosan, őrizetlenül hagyott kajás táskák után kutatva. Némi motiváció (értsd: chips 😉 ) hatására még fotózni is engedték magukat. A kollégák nem nagyon tudták még spanyolul se a nevét ezeknek az állatoknak, fotó alapján Tündi határozta meg otthonról őket. 🙂

Délután átvonultunk az úszómedencékhez, lemosni magunkról a sós tengervizet és meginni további pár üveg sört. Fölöttünk vad papagájrajok húztak el néha, a kaját ezúttal mosómedvék próbálták elcsórni.

Hazafelé még beugrottunk vacsorázni egy óceánparti bárba, itt néztük meg a naplementét, majd hazaautókáztunk.

Lassan lejár a kiküldetésem Costa Ricában, igyekszem egyre jobban kihasználni a maradék időt. Az utolsó hétvégémen megtett másik utamról is hamarosan beszámolok, érdemes visszanézni egy-két nap múlva! 😉

Hajóztam

Többen jelezték, hogy mostanában keveset turistáskodom, ezért csak a ti kedvetekért újra útra keltem. Costa Rica egyik fő úticélja a turistáknak az amerikai kontinensen, így az ideutazókra nagy figyelmet fordítanak. Számtalan kisebb-nagyobb turistautat szerveznek különböző cégek, melyekből két egynapos programot választottam. Íme az első! (Ja, míg el nem felejtem: a szokásos fotósorozatért klikk ide.)

Hajnali 5-kor keltem útnak, hogy 6 előtt ott lehessek a találkozóhelyen, ahova egy kisbusszal érkezett Thomas, a túravezetőnk. Hamar összeszedte a hét fős csapat tagjait San José környékén; két belga pénzügyest, két baszkföldi spanyol biológust, két amerikait (egy orvos és egy ápoló), valamint jómagam magyar programozóként. 8)

Színes és jókedvű társaság jött így össze – persze a hangulatról vezetőnk is folyamatosan gondoskodott. Sokat mesélt és kérdezett; földrajzról, történelemről, biológiáról ugyanúgy, mint fizikáról, biokémiáról, vagy éppen filozófiáról. Persze csak amikor éppen nem viccet mesélt vagy bűvésztrükköt mutatott. 🙂 Úticélunk felé többször is megálltunk, ha érdekes állatok tanyáztak az út mellett: fotózhattunk mindenféle madarat, majmot és gyíkot, vagy állat híján ananász-, kávé- és banánültetvényeket.

Esős hegységen és kiadós reggelin keresztül, 2-3 órás autókázás után érkeztünk meg úticélunkhoz, a Tortuguero Canals (Teknős-csatornák) Nemzeti Park széléhez. Itt hajóba ültünk, hogy felfedezzük a csatornarendszert.

Aki járt már otthon a Szigetközben, az képzeljen el egy hasonló ágrendszert, azzal az apró különbséggel, hogy a parton az esőerdőben majmokkal, kígyókkal és baziliszkuszgyíkokkal, a vízben meg krokodilokkal találkozhat az ember – ha éppen szerencséje(?) van.

Mi főleg kisebb vadállatokkal találkoztunk, míg lassan csorogtunk lefelé a mellékágakban. Dél körül megálltunk ebédelni az egyik turistatelepen, majd tovább hajókáztunk Tortuguero falucskáig. Ennek a településnek a különlegessége, hogy összesen 100 méter széles; egyik végén a csatorna, a másikon a Karibi-tenger partja veszi körbe.

Itt körbenézve hasonló úton jutottunk vissza a kisbuszhoz, majd azzal San Joséba. Utolsó pihenőnk az út szélén, pár zöldséges stand előtt volt; itt kipróbálhattunk pár egzotikus, soha nem látott gyümölcsöt. A kedvencem a képen látható szőrös izé volt; nomeg egy belsejének állagáról és színéről találóan csak majomagyvelőnek, vagy kevésbé költőien takonynak hívott másik. 😉

Itt a mese vége mára, hamarosan újabb bejegyzéssel jelentkezem, remélhetőleg a Csendes-óceán partjáról. Ahogy a kedvenc netrádióm szignálja mondja: “Stay tuned, the best is yet to come!” 😉

Dolgoztam

Mert ugye valakinek azt is kell. Meg egyébként is, főnök úr is olvas blogot (helló, Diab!), úgyhogy legalább a látszatot fenn kell tartani, hogy nem csak nyaralok itt céges költségen (de). 🙂


Heredia Plaza, Costa Rica nagyobb térképen való megjelenítése

Na akkor tessék megtalálni a [+] gombot a térkép bal felső sarkában, és zoomoljunk egy jóízűt közösen! Közép-Amerika, Costa Rica, Heredia “megye”, Heredia település, Heredia Plaza. San Joséval gyakorlatilag összenőve terül el errefelé pár megyeszékhely, fura tortaszelet formájú megyéket eredményezve. Heredia a fővárostól északra található, saját egyeteme, kórháza, és “irodaközpontja” van – itt dolgozom én.

Így néz ki az épület az utca felől. Hűen tükrözi az itteni főbb építészeti irányzatokat – fantáziátlan, de legalább ronda.

Pár lépéssel közelebbről megtekinthető az irodánk panorámaablakából feltáruló látvány – a mi helyiségünk a parkoló végében látható gyaloghíd jobb lábánál helyezkedik el.

Itt dolgozom éjt nappallá téve két állandó szárnysegédemmel együtt: balról jobbra Nestor és Lou látható. Az ő feladatuk, hogy egyrészt kidolgozzák azokat az igényeket ami alapján én megvalósítom a weboldalt, és megfelelő tesztadatokkal lássanak el. Lou próbálja helyettem is noszogatni a csapat két másik tagját (akik a másik épületben tanyáznak): Carlost, aki az adatbázissal igyekszik dűlőre jutni, és Marthát, aki a fő design-felelős és grafika. 😉

Az én kis irodai asztalom. Természetesen minden érdemi munka itt készül el, hihetetlen szakértelemmel uralkodva a kódsorok és basáskodva a kollégák fölött gályázom itt minden nap hosszú órákon át. (Diab, figyelsz még?) Izzadtsággal és vérrel készült munkám eredményét ezután újra átadom Lou és Nestor kezeibe, akik némi tesztelés után visszaigazolják Dannek a főfőnöknek a napi penitencia sikeres végrehajtását.

A folytatásos dráma következő epizódját igyekszem hamarosan szállítani, addig is kommentelésre fel!

Körülnéztem

Tudom, hogy az irodáról ígértem írni, de közbeszólt az élet, így előbb egy sokkal izgalmasabb és nektek is érdekesebb élményről szeretnék beszámolni! Olvasás közben érdemes átlapozni a teljes fotóalbumot (klikk!) – a blogba csak pár jellemző képet tettem ki.

Mivel egyedül nem szerencsés mozogni itt az országban – a tömegközlekedés ritka és lassú, kocsival meg (táblák híján) hamar eltéved az ember – ezért némi célzatossággal elkezdtem emlegetni a kollégáknak, de jó is lenne megismerni az országot. 🙂 Lou vette először a lapot, és szombat délután elvitt a La Paz Waterfall Gardens nevezetű helyre. Ez egy természetvédelmi terület közepén fekvő állatkert, gyönyörű vízesésekkel a közelben.

Az odaút kábé háromnegyed órás, Costa Rica központi völgyéből – ahol San José és Heredia (a lakó- és dolgozóhelyem) is fekszik – fel kell autókázni a közeli hegyekbe. Itt pár hete még földrengés és özönvíz formálta a tájat, így az út helyenként csak lépésben volt járható.

Maga a “kert” a dzsungel kellős közepén fekszik, sok különálló épülettel – van itt bejárható pillangóreptető, majomház, halastó, meg minden egyéb őshonos vadállat (madarak, kígyók, békák, nagymacskák). Kedvenceim a szabad ég alatt, vadon élő kolibrik hada, az üvegházban röpködő pillangók és egy barátkozó kedvű tukán voltak. 🙂

A helyszíni ebéd után még egy órás séta volt körülbelül a hely névadói, a vízesések felfedezése. Mindenhol szépen kiépített utak és idegenvezetők – hiába, Costa Rica nagyon rágyúrt a turizmusra – és gyönyörű tájak vártak ránk.

Záróképként álljon itt Szabolcs kedvence, ahogy éppen hódító konkvisztádorként bevonulok Costa Ricába! És legyen stílszerűen ez az átvezető kép a hamarosan következő irodai beszámolóra… 😉

Belerázódtam

…a mindennapokba lassan. Volt mit tenni bőven, így a kedves közönséggel törődni sok időm nem volt sajnos eddig, de most pótolom a hiányosságokat.

A szállásról dióhéjban: az itteni magyar kolléga, Dindi családjánál lakom ebben az öt hétben; az ő anyósa, Sara ad ki egy szobát, amit kivett az itteni cég számomra. Sajnos Dindi épp az USÁban képzi magát, így egyelőre a családjával ismerkedtem össze személyesen, akik nagyon szívélyesen fogadtak. Az ifjú trónörökössel (Matthias, 1,5 éves) már igen szoros barátságot kötöttem, jelenleg ő a ház ura – édesanyja Chris, és az ő húga Carol élnek még velünk.

Továbbá el ne feledkezzek a három tébláboló háziebről, akik szintén uralják a terepet. A családi komplexum (nevezzük így :)) két különálló lakóházból és egy szép nagy kertből áll. Jó idő esetén ide szoktam kiülni olvasni, spanyolt tanulni… ha hagynak. 🙂

Az estéimet eddig főleg az időzónához való alkalmazkodás (értsd: szundi) és egy magyar cégnek történő maszekolás tette ki. Szerencsére ez utóbbinak sikerült egyelőre a végére járni, így ma végre elkezdtem felderíteni a környéket, holnap ha nem esik, már futni is elmegyek!

Legközelebb mesélek az irodáról és a kollégákról, addig is lehet kommentekben kérdezősködni! 😉 Ha elég kérdés gyűlik össze, lehet hamarabb kaptok újabb bejegyzést a válaszokkal. 😛

Megérkeztem

Ezennel beindul a blog “rendes” üzemben, kiértem Costa Ricába sikeresen.

A repülőútról dióhéjban: piszok hosszú volt. 🙂 Reggel 4-es kelés után 7-kor indult (volna) a gép Ferihegyről,  a frankfurti időjárás miatt némi késéssel. Frankfurtban hosszú kutyagolás a Continental Boeing 777-eséhez. Sajnos erre a gépre nem sikerült ablak melletti helyet foglalni, így az óceán átszeléséből semmit sem láthattam, talán majd hazafelé. Az ülésbe épített szórakoztató központon kivégeztem jópár amerikai sorozatot (3-4 epizód volt feltöltve mindegyikből, régiek sajnos), gyakorlatilag ezzel telt el a levegőben töltött 7 óra. A hely se volt nagyobb mint bármelyik fapadoson, így nagyon örültem a megérkezésnek New Yorkba.

Az USÁ-ban egy jóóó nagy nemzeti lobogó és kb. egy órás sor fogadott a bevándorlási hivatal előtt. Szerencsére az átengedéssel nem volt gond, még a kis üveg házipálesz is túlélte a műveletet. 🙂 Mindennel együtt az 3 órás átszállási idő egy órás reptéri szabadidőre olvadt, így a dicső Egyesült Államokból nem sokat láthattam. Felszállás után – már sötétben – New York fölött repülve még felfedezni véltem formájáról a kivilágított Manhattant.

NYC és San José között business classra volt már csak jegy, így aránylag nyugalomban és kényelmesen tudtam aludni 2-3 órát az 5 órás útból. Másik nagy előnye az úri jegynek a sorok kikerülése volt, így este 10 körül meg is érkeztem a szállásra, ahol záros határidővel aludni tértem. Összesen háztól házig kicsivel több, mint 24 óra volt az út.

Még csak ismerkedem a hellyel, egyelőre úgy néz ki elkerül a sokak által jósolt időjárás- és kultúrsokk. 😉 Hamarosan új bejegyzéssel jelentkezem!

Utazósblog újratöltve

Üdv az olvasónak!

Anno  2009-ben Dániába indulásom appropóján indult ez a blog, az ottani élmények megörökítésére. Hazatérésem után abba is hagytam az írást, de most újra itt az ideje leporolni a billentyűzetet! A sztori dióhéjban: a magyarországi cégnél, ahol programozóként dolgozom, kábé egy éve kaptam egy érdekes projectet: egy közép-amerikai cégnek kellett egy bonyolult weblapot fejleszteni, több önmagában se szokványos funkcióval.

A project azóta is tart, azonban az ottani kollégákkal a kommunikáció soha se lett túl gördülékeny, azonban az ottani cégvezetés egyre idegesebb lett a határidők miatt. Így adódott a lehetőség, hogy egy hónapra kiutazzak, tisztába tenni az ügyet és betömni a fehér foltokat. Remélem sikerrel járok és közben az országot is fel tudom deríteni kissé a hétvégéken.

Ez a hét még a lázas készülődés és búcsúzkodás jegyében telik, pénteken (november 12.)  utazom ki, úgyhogy megy a visszaszámlálás! (Ha minden igaz, hazajönni december 18. körül fogok.) Itt mesélek majd nektek ahogy időm lesz, tessék olvasni, kommentelni bátran!

Visszaszámlálás: Még 3 nap és irány Costa Rica!