Costa Rica kéthetes kókuszdióhéjban

Vigyázat! Dangerosz! A következő sorokban a cselekmény részletezése következik. Azaz: Costa Rica két hétben; amit látni lehet belőle ennyi idő alatt, azt azt hiszem mind meg is néztük. Mi. Értsd: Balázs Kovács (Blogger, alias KoBa(k)) egy baráttal (Szabolcs Sélley, alias Művész Úr) és egy öccsel (Bálint Kovács, alias Én) megszaporodva járta végig az országot, Napkelettől Napnyugatig, a tengertől a tengerig, a folyóktól a földkerekség határáig.

Biztonsági figyelmezetetés (alias Jobb Későn Mint Soha): ebben a bejegyzésben stílustörés következik. Nem ajánljuk: (1) azoknak, akik kizárólag a Blogger elegáns és fordulékony stílusáért olvassák ezt a blogot, (2) illetve akik kijönnek még Costa Ricába, ugyanis (szinte) minden poén le lesz lőve… Ajánljuk viszont: (1) azoknak, akik jönnek még Costa Ricába: jó, ha egyre, s másra felkészülve érkeznek, illetve (2) azoknak, akik kíváncsiak. Ajánljuk továbbá Tortuguero minden teknősének, hálánk jeléül.

Egy kis technikai háttérinfó Balázstól: természetesen fotók is vannak dögivel, két galériára is kattinthattok: Szabolcs művészi, de a poszt írásakor még félkész, valamint Balázs összecsapott, de már végleges képsorozata várja a nyájas olvasót.

A bejegyzést tematikus részletekben olvashatjátok, melynek legfőbb oka a praktikum, valamint a vendégbloggerben természetesen jelenlévő lustaság. Reméljük, mindenkinek jobb lesz így. Elöljáróban: mintegy két hetet töltöttünk Costa Ricában, a gazdag parton. Hogy mivel? Alvással, (a nyolcórás időeltolódás ezt a részt jelentősen megkönnyítette), kocsikázással (az első nap bérelt Suzuki Jimnyvel, aminek fantasztikus méretei és komfortszolgáltatása, valamint az a lenyűgöző előzékenysége, hogy a léghűtést vizes hűtéssel párosította lenyűgözött minket), evéssel-ivással (a környező rizs- és babföldek, gyümölcsösök és iguánatenyésztők rovására), valamint nézelődéssel és járkálással. Ez utóbbit még kifejtem. Ezúton elnézést kérek a fent megjelent többszörösen összetett barokk mondatért; igyekszem visszafogni magam a későbbiekben… Ja, és az iguánatelep csak vicc volt. =)


Costa Rica túra – 2012 nagyobb térképen való megjelenítése

Costa Rica gazdag partjai

Mi az, ami először eszébe jut a kedves látogatónak, ha meghallja a Costa Rica nevet? Ha csak a névből indulunk is ki, kihallik belőle a Rich Coast, vagy Gazdag Part kifejezés. Mivel partszakaszban bővelkedik az ország, elhatároztuk, hogy összevetjük őket. Első és szinte önmagát adódó kérdés: Miben különbözik egymástól a Karib-tenger és a Csendes óceán partja?

A Karib oldali vizes mókát mégsem a tángerníl kezdettük. Előbb elmentünk a helyi Szigetközbe, Tortugueróba. Na jó, a Szigetköznél valamivel durvább. Mondjuk emeljük köbre és tegyünk bele elegendő mennyiségű kajmánt, majmot és egzotikus madarat. Igen elegáns helyen szálltunk meg: kajmánmentes medence, gyíkok és denevérek a házban, körötte meg a dzsungel, a dzsungel, a dzsungel… Magába Tortuguero faluba kis csónakázással lehetett eljutni. Nem semmi helyre épült: hosszú, vékony sziget, egyik felén a folyó, ahol csónakszafarin néztük a majmokat, madarakat és a folyami teknősöket, másik oldalán a Karib-tenger, ahol éjszaka az óriási teknősök tojásrakását néztük. Sí, a tojásrakást, egészen közelről. A helyi vezetőnk Alonso még kiselőadást is tartott róla. (Kicsit hosszabbat, mint amennyire figyelni bírtunk volna, azt is ékes spanyol nyelven vagy oxfordi angol beszédstílusban. Na jó, nem mindig… =D ) Az éjszakai kalandon sajna tilos volt a fotózás, ezért ha a tojásrakásról is kép van itt, akkor señor Blogger valószínűleg megsértette a jus artist…

Mivel Tortuguero nem kifejezetten úszkálós hely, leruccantunk Puerto Viejóba, ahol remek helyen szálltunk meg, qué se llama Kaya’s Place (=amit Kaya’s Place-nek hívnak. Elnézést, néha bekapcsolódik a spanyol fordító, és ilyenkor rendkívül makacs tud lenni…). A parttól csak az út választott el minket, bármikor le lehetett menni hozzá. Fekete homok, pálmafák, kevés  ember. Meleg. Nap. Tőmondat. Kis patak fut bele a tengerbe. Sós. Ami sztenderd: mielőtt bárhová megyünk, teljes naptejkezelést érdemes venni. Meglepő, de ez már csak így volt: hiába keltünk hajnali órán, a Napnak mégsem a Nagy Víz felett akaródzott felkelnie, hanem a part szélében: így kanyarodott az öblünk. Puerto Viejo, as it can be seen, (bocs, most meg az angol fordítóprogram szórakozik…) egy életérzés.

Sacc per kábé egy héttel később (és mert a sacc=kábé, és magával elosztva mindenképpen egyet kell kapjunk,) a Nagyon Nagy Víznél voltunk. Hozzá pedig Nagyon Nagy Hullámok dukálnak. Ergo: a fél part szörfözik, húsz méter különbséggel jön ki a hullám, és egy-egy adott helyen nem eldönthető, hogy térdig, vagy nyakig ér a víz. La familia Kovács sportot űzött belőle, hogy a legdurvább hullámokkal dobáltassa, bukfenceztesse és fejbeveresse magát. Señor Föveny szintén beszállt a játékba. Utána meg az agyvizünk az orrnyíláson keresztül elfolyt. Fél órán keresztül.

Vulkánoszok

Costa Rica nem csak a tengerpartjairól híres. A figyelmesebb szemlélő már a nevében is felfedezheti a ‘cos’ szót, mely (mint a magyar ‘kosz’) minden bizonyossággal a vulkáni kamura utal. Elnézést, a vulkáni hamura. Ugyanis itt az is van.

Három vulkánoszt látogattunk meg: az Irazút, a Poást és az Arenalt. Az első kettőn fenn is voltunk, 3432 (Irazú) és 2708 (Poás) méter magasan. Mint általában, az időjárás is kegyes volt hozzánk, még a Poáson is láttuk a főkrátert, ami először mesebeli ködbe burkolózott, mint Küsmödi bácsi a gubájába. Elmesélni nehéz, a képek talán jobban visszaadják.

Kertek

Eddig se kerültem a kertelést, most viszont még mélyebben elkertülök. Ha a dzsungeloszokat és a banánültetvényt nem számítom bele, két kertre emlékszem. (Balázs, ne vedd sértésnek, hogy a te különbejáratú kolibris kertedről nem ejtek szót itt. Azt majd elmeséled a kiváncsiságtól majd’ felrobbanó kommentelők tömegeinek.)

Szóval két kertet látogattunk meg, meg egy ráadást a Biesanz faműveknél, ahol a jó gazda egzotic különlegességekkel és mennydörgéssel plántálta tele az udvart. (Amúgy olyan igényes volt ott minden, és olyan ledöbbentő tárlatvezetésen vettünk részt, hogy azután már Santa Ana köcsögjeire se voltunk kíváncsiak.)

Szóval ellátogattunk a La Paz Waterfall Gardensbe, ahol a méltán elhíresült tukános kép készült legutóbb, ami miatt annak idején a Google és a Facebook mérnökei alig bírtak a robbanásszerűen megnövekvő megosztások, letöltések és kommentek által létrejött rendszerterheltséggel. A Photoshop azóta is jól működik, így az idén a kezünkre szállt kolibrikkel fogjuk sokkolni a világháló nagyérdemű és hiszékenységtől mentes közönségét. Szintén itt Lepkáriumban, Majmáriumban, Hülláriumban, Nagymacskáriumban, Szerpentáriumban és Ranáriumban is jártunk, ahol az apró piros kis brekoszok nagy méreggel fogadtak bennünket.

Másik kertes élményünk az Arenal vulkánosz lába alatt volt, ahol egy függőhidas csodán bandukoltunk végig, a dzsumbujgást, a vízeséseket, a kilátást és a remek járókövet bámulva. A mosómedvéket meg még a Waterfall Gardensben láttuk, de ide írom őket mert lusta vagyok följebb menni; így esztétikusabb is, továbbá mert Queso.

Gasztronómia és ergonómia

Mi a’? No sé. (=Nem tudom.) Ez volt néha Szabolccsal a megállapításunk, amikor belenéztünk a tányérunkba. Ugyanis Costa Rica, ha jobban megfigyeli a kedves olvasó az angol cost, és a magyar koszt szót is magában rejti. E két szóval pedig jól jellemezhejük a ticó (és egyéb helyi vagy távoli) étkezési kultúrát.

Señor Blogger alapelvét követve próbáltunk mindenhol helyi módon étkezni, kipróbálni los specialidados (=a specialitásokat). Ahogy már mindenki bizonyára tudja korábbi fejtágításokból, a tico kaja alapja a bab és a rizs. Ezt aztán mindenféle módon tudják kombinálni, és bármihez fogyasztják, különböző neveket aggatva reája. Hogy főétel-e, vagy köret, az még nem tisztázott. A helyi kultúra ugyanis nem az Európában megszokott hierarchikusan felépített, hanem a mellérendelésen alapuló étkezést kedveli. Például: reggel esznek gallo pintót (főtt babot és rizst, összekeverve), délben babos rizst, este ki tudja mit. Ki tudja mit, gyümölccsel (hajajj!), ezzel-azzal. Szóval, hogy ergonómikusak is legyünk, időnként magyarost is ettünk.

Otthon az ipari mennyiségű gallo pintó mellé platanost (=főzőbanánt) főztünk, sütöttünk. Illetve banánkenyeret készítettünk két ízben. Mindenféle gyümölcsöt (-zöldséget) kipróbáltunk, melyek felének a nevét is nehéz visszaidézni: granadilla a la mocost (ebből át is csempésztem kettőt az USÁn át, haza), pejibayet (ferihegyit), mamonchinót, mangómangót, papayát, maracuyát (passion fruit) italban, sárkánygyümölcsöt, avokádót, ezt-azt. Ananászt. Banánt. Banánt. Ananászt. Banánt.

Puerto Viejóban rice-and-beans volt a menü. Rizs, babbal. A különbség az, hogy itt több a kókusztej (vagy inkább kókuszvíz) mint az édesvíz, így a rizst is ebben főzik. (Nyami.) A Csendes óceánnál (amúgy a Playa Avellanán voltunk, Tamarindo közelében) tengergyümölcseit ettünk, és Balázs berendelte a Nagy Rákot, quién se llama Lobster (=akit Lobsternek hívnak). Hazafelé megálltunk cevichét enni. Ez pedig nem más, mint nyers hal, lötyiben. Jól hangzik, ugye? Egész finom volt, Balázs szerint kábé a legjobbat fogtuk ki, amihez neki eddig szerencséje volt. De szerencsére azért nem mi fogtuk ki, hanem már el volt készítve.

Kultúrlátnivalók

Costa Rica építészetileg azért nem a legkiemelkedőbb ország. Ennek köszönhetően, akármilyen mélységben merül az ember az ország nevének vizsgálatába, semmi erre utalót nem fog találni. És punktum.

Megnéztük az herediai templonyt (kívülről-belülről), illetve jártunk San José fővárososzban, de aki gyönyörű épületeket akar látni, annak inkább egy közelebbi célpontot ajánlok. (Ott van például Budapest, Mány és hasonló világvárosok.) Egy napot az Orosi völgy feltérképezésére szántunk, ahol vannak szép, de elég régi és kicsi épületek, illetve van egy gyönyörű templony a régi fővárosban, Cartagóban. (Nem, még nincsenek a helyieknek Észak-Afrikai gyarmati törekvéseik. Egyelőre. Cartago ott van az ország szívében.)

Művészetet a központi völgyben, a Biesanz Faműves boltban találtunk inkább. Elképesztő módon dolgoznak ott, főleg fatálakat készítenek. Nagyon jóféle fát használnak, és az egyes darabok évtizedeken keresztül készülnek. Kizárólag halott vagy kidőlt fából dolgoznak. A kiállítóboltban volt egy lista, hogy kik vásároltak itt eddig: többek közt elnökök, államfők, és II. János Pál. Menő…

Lezárosz

Welcome to Costa Rica – we are the happiest country of the world! Legalábbis ahogy a san joséi repülőtéren írják. Kréativitásom és alkotóerőm végső tartalékait is felhasználva már csak egy valamit tudok mondanosz: Írjatok kommentbe! (A Balázs biztos válaszol…)  =D

5 hozzászólás a(z) “Costa Rica kéthetes kókuszdióhéjban” bejegyzéshez

  1. Balázs, légyszi szeddjétek ki Dropboxból a képeket amiket már lementettetek, mert kell majd hely az újaknak. 🙂 Illetve én is igényt tartanék a te képeidre. 😉

  2. És történelmi pillanat, felkerültek az utolsó képek az utazásról a Picasa oldalamra. 🙂 Akinek esetleg megtetszett 1-2 héten belül új képekkel jelentkezem. Várható témák: Isztambul – a kelet kapuja; Delhi újratöltve; Jaipur – a rózsaszín sivatagi város; A Himalája lábánál… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..