Barcelona

Felejthetetlen város, annyi szent! Pláne ha a ködös, hűvös Dániából érkezel a napsütötte tengerpartra. Két és fél órás repülőút után érkeztünk Spanyolországba, a szállásunk (egy kis hostel, elviselhető) a belvárosban, közvetlenül az egyik bevásárlóutcára nyílt. A szűk utca túloldalán az ablakunkkal szemben egy templom, így reggel az utcazaj és harangozás ébresztett. Kész szerencse, hogy este sose kellett altatni minket, hála a fárasztó éjszakai életnek és a jó spanyol boroknak. 🙂

Az óváros hangulatos kis utcácskákkal van teli, mindenhol üzletek, bárok és éttermek persze; az ott töltött hét nap alatt számosat kipróbáltunk közülük. Helyiek által látogatott olcsó de hangulatos kisvendéglő klassz tengeri herkentyűs lecsóval, elegáns nagyétterem felejthetetlenül jó konyhával, és e között a kettő között minden. A bárok hangulatosak, kellemesek; bárhol találni hangos bulizós és csöndesebb beszélgetős helyet is könnyedén. Utolsó este egy múlt századbeli szecessziós helyiségben találtunk egy nagyon hangulatos kocsmára, tömve volt egyetemistákkal és helyi kétes alakokkal, felejthetetlen hangulata volt!

Napközben jártuk a várost, ha lehetett, biciklivel. Kerékpáros kánaán Barcelona, mindenhol okosan kiépített bicikliutak és -sávok, az autósok meg hozzá vannak szokva hogy akár három sávon is keresztülvág egy nagyobb biciklis csapat a balra forduláshoz. Remekül lehetett biciklivel korzózni a nagy sugárutakon és a parkokban, ez a legélvezetesebb módja a városnézésnek arrafelé. Meg persze a homokos tengerparton figyelni a hullámokat – így március elején a víz még sajnos túl hideg volt a fürdőzéshez.

Barcelona a jó borok mellett az őrült művészek városa. Egy (nem is olyan) közeli városban, Figueresben megnéztük a Salvador Dalí múzeumot, az egyébként is varázslatos Güell parkban Gaudi házát, a hegy tetején pedig a Miró múzeumot – innen egyébként csodálatos kilátás nyílt a városra. Egyedül a Gaudi-templom, a Sagrada Familia okozott csalódást – az állandóan zajló építkezéstől a beltérből sajnos semmit nem lehetett látni, kész rablás volt belépőt árusítani érte. Nem múzeum, de érdemes megnézni egyszer a tengeri nagyakváriumot mindenkinek – én most jártam először ilyenben, sose tudtam hogy ilyen nehéz mozgó cápát fotózni! 🙂

A hetedik napon teljesen kimerülve, egyszerre boldogan és szomorúan repültünk vissza a ködös falucskába, Vallekildébe. Magam részéről megfogadtam, hogy – ha van fapados repjegy olcsón – minden kora tavasszal kiruccanok kicsit, feltöltődni, tavaszi fáradtságot feledni. Főszezonban, kánikulában, turistatömegben csak az menjen akinek különleges perverziója a tömegnyomor. Tavasszal és ősszel viszont mindenkinek erősen ajánlott, sőt kötelező a város!

Fotózsurnál itten nézegethető kattintásra.


Közzétéve

itt:

,

, írta:

Cimkék:

Hozzászólások

4 hozzászólás a(z) “Barcelona” bejegyzéshez

  1. Zsuzso avatar

    Navégre, erre várok napok óta!! 😉
    Nagyon jó helynek tűnik Barcelona. Kedvet kaptam az olcsó repjegyek nézegetésére. Lássuk csak… jövőre ilyenkor mehetünk??
    Amint velem is történik valami érdekes, én is írok! Egyelőre délelőttönként iskolában vagyok és szokom a különböző kultúrákat. Németekkel érintkezek legkevésbé.
    Remélem lassan felénk is eljut a tavasz, és akkor nekünk is szép/szebb lesz. (Itt leginkább a családban – ahol dolgozom – lehet érezni a melegedést: már nem 16 fok van a lakásban, hanem majdnem 18. Ez már szinte meleg, így már csak 1 pulcsi kell. 🙂 )

  2. KoBa(k) avatar

    Jövő ilyenkor Barcelona? Megdumáltuk! 🙂 Amikor a pulcsit veszed, gondolj arra, hogy ott most az utcán van ilyen meleg!

    Sikeres ismerkedést a (most még) kisebbségi kultúrákkal, egyre relevánsabb lesz az ilyen tudás Európában is hamar.

    Majd dumáljunk valamikor hétköznap MSNen, sok kavar után lassan véglegesedik hogy mikor tudnék átugrani hozzád!

  3. gerQ avatar

    Hmmmmm, Dali, Miró, azt kell mondjam irigyellek! 😀 Nagyon jó lehetett, csak így tovább! Nézegettema képeket és ezt hallgattam 🙂
    http://www.youtube.com/watch?v=OwwbXHNGsjU

  4. Zsuzso avatar

    OK, holnap este elvileg dolgozom (a többi nap elvileg nem), de megpróbálhatunk összehozni egy duma-partyt. (Elvileg ott is van egy kevés az itteni netből.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .