Elhavazva

Vallekilde HojskoleSajnos csak képletes értelemben jöhet szóba a hó, bár aránylag gyakran esik errefelé, de megmaradni meg egyáltalán nem marad meg semmi. Szorgalmasan várjuk a tavaszt.

Unatkozni viszont így sincs időm. Pénteken musical-színielőadást állítunk színpadra, saját írású forgatókönyvvel, saját élőzenével, a szomszéd népfőiskolából importált nézőközönséggel. (A musical azért erősen idézőjelben értendő, mint ahogy a színdarab is… 🙂 ) Ez a hét ennek a szervezésével, megvalósításával és próbáival zajlik.

MunkaKözben végre beindult a távmunka is (köszönet Csaba kollégámnak!), így szabadidőmet a szobámban, szorgos kódolással töltöm. Az elmúlt héten hirtelen mindenki letámadt különböző projectekkel, így néha már kicsit túl sok is a jóból. Azért igyekszem mindenhova megfelelni, kellenek a kapcsolatok, jó referenciák, és persze egy kis zsebpénz se jön rosszul…

Dóra & Balázs…legalább lesz mit elsörözni! 😉 Esténként álatalában van némi közösségi program, mozizás, café-est, party. Éjfél előtt már nem is tudom mikor aludtam utoljára, de általában hajnali 1-2 körül kerülök ágyba, és ezzel még csak a középmezőnyben vagyok a többiek között. Nagy alvásra csak hétvégén van lehetőség, akkor viszont alkalomadtán akár délig is húzom a lóbőrt.

Ma este még egy árajánlat elkészítése, egy innovatív verseny brainstormingja, egy hangfelvétel rögzítése és egy mozifilm vár rám, úgyhogy legközelebb folytatom a mesét gyerekek!


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék:

Hozzászólások

14 hozzászólás a(z) “Elhavazva” bejegyzéshez

  1. Jazzabi avatar

    Na a szőke viking amazonok… Én megmondtam! 😀 Látom ha nem megyek ki akkor már nem is találkozunk! 😛

  2. Iron avatar
    Iron

    Dehogynem!

    Szerintem Balázs terve az, hogy hozza az utánpótlást szeptembertől a kórus szoprán szólamába.

  3. Jazzabi avatar

    Vagy ő áll be egy dán kórust erősíteni! 🙂 Bár lehet hogy a hölgyemény nem is dán.

  4. KoBa(k) avatar

    Dán, és kórustárs. De csak ivócimbora! 😛 Mellesleg nem szoprán, hanem alt. 😉

  5. Iron avatar
    Iron

    Segond, ott is jut számára hely!

  6. Zsuzso avatar
    Zsuzso

    Hali!
    Iron mondta, hogy milyen JÓ kép van kint rólad! (az „ivócimborás”) Gondoltam, ezt nem hagyhatom ki!! És tényleg! 🙂
    Igyál nagyokat és hozd haza a kóustagokat, mert mostanában épp kihalni készül a kórus. Nagyon elfogytunk. (Iron keseregett is nekem. – ki másnak?!?)

  7. KoBa(k) avatar

    Hazamegyek és szeptembertől felpörgetjük a dolgokat, ígérem! 😉 Akkor csak te fogsz hiányozni… 🙁

    Feléd mi a helyzet? Utolsó nekirohanások kiköltözés előtt? Rég láttalak MSN-en! 😛

  8. Zsuzso avatar
    Zsuzso

    Szia! Ez az uccsó napom itthon. Agybaj a köbön! Természetesen mindent az utolsó pillanatra hagyok… (Ráadásul most is itt ülök a gép előtt. 🙂 ) De nem panaszkodom! Nekem (is) nagyon jó lesz!! Nagyon izgulok! :S
    Vasárnap megpróbálok msn-en lógni, ha időm engedi…

  9. KoBa(k) avatar

    Akkor jó utat és sok sikert Berlinben neked! Tőled is várjuk ám majd a beszámolókat! 😉

  10. Nóri avatar
    Nóri

    Szia!
    Látom, nem lehet rossz odakint, music, pia, csajok…. hát nem semmi…..:-)
    Jó, hogy beindult a távmunka, bár nem hiszem, hogy sok időd van rá ennyi program mellett.
    Tudsz valamit Zsuzsóról?
    Szép vasárnapot, pussz

  11. KoBa(k) avatar

    Hát, muszáj rá szakítani… van egy gyilkos határidőm és egy frissszerződéses elsőprojectem, nem lehet lazulni.

    Zsuzsó ma tölti kinn az első teljes napját, gondolom este lesz ideje feljönni MSN-re… ha látom, beszélek vele.

  12. Nóri avatar
    Nóri

    ok, üdvözöld a nevemben is légyszi, mert én most indulok vissza Pestre, és ott ugy nincs gép.
    Szép hetet! Jó muzsikálást és szórakozást!

  13. Zsuzso avatar

    Asszem Nórit nem mondtad…
    Megcsináltam a blogot!! 😛

  14. KoBa(k) avatar

    Mondtam, meg ne hazudtolj nyilvánosan! 😛
    Izgatottan várom a frissítéseket, végre nekem is van olvasni valami újat! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .